Így reagálnak a nők, ha nem lehet gyerekük

Egy holland kutatás szerint azok a nők, akik még a meddőségi kezelés hatására sem tudnak teherbe esni, háromszor nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, aminek hátterében az a be nem teljesült vágyuk áll, hogy saját családjuk legyen.

Eközben azok a nők, akik elengedik ezt a kérdést, később nagyobb valószínűséggel tudnak boldog életet élni. A vizsgálat során a szakemberek egy évtizeden át kísértek figyelemmel olyan nőket, akiknél 1995 és 2000 között Hollandia valamelyik meddőségi központjában sikertelen volt a kezelés. A hétezer nő kapcsán figyelembe vették azt, hogy korábban volt-e már gyerekük, illetve azt, hogy milyen meddőségi kezelésben volt részük. A kérdőív kitöltésének idején a nők hat százaléka vallotta azt, hogy továbbra is szeretne gyereket, ami együtt járt azzal, hogy ezeknél a nőknél 2,8-szorosára nőtt a különféle mentális betegségek előfordulásának esélye.

Amint azt a kutatást vezető dr. Sofia Gameiro, a Cardiff Egyetem munkatársa elmondta, azt már korábban is tudták, hogy a sikertelen meddőségi kezelések növelik a mentális problémák jelentkezését, ám eddig úgy vélték, hogy ennek hátterében kizárólag az áll, hogy az illetőnek nem lehetett gyereke. A mostan vizsgálatból azonban az is kiderül, hogy a görcsösen ragaszkodott ahhoz, hogy szülni akar .

Depressziós az a nő, akinek nem lehet gyereke

Emellett az is kiderült, hogy azok, akik idősebben vágtak bele a kezelésbe, jobb mentális állapotban voltak, mint azok, akik fiatalon kezdték, illetve a házasok vagy tartós kapcsolatban élők is kevésbé voltak kitéve a depressziónak, mint az egyedülállóak, özvegyek , és hasonló különbség mutatkozott a tanultabbak és a tanulatlanabbak között is. Dr. Gameiro szerint fontos lenne, hogy a sikertelen meddőségi kezelések után a nők kellő támogatást kapjanak, és segítsék őket abban, hogy más célokat is találjanak az életben, mint a gyerekvállalás, akár egy hobbit, akár egy rokongyerekkel, például unokaöccsel vagy unokahúggal való rendszeres időtöltést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra