Jelek, hogy valaki szociopata

A szociopátia, vagy más néven antiszociális személyiségzavar a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara. Az antiszociális személyiség a "nem szeret, nem szorong, nem tanul" jellemzőkkel írható le a legrövidebben. Elnevezése változott az évek során: pszichopátia, majd szociopátia, végül antiszociális személyiségzavar lett.

E zavart a társadalmi kötelezettségek figyelmen kívül hagyása jellemzi, a hűvös közömbösség mások érzéseivel szemben. Az érintettek gyengén tolerálják a frusztrációt , agressziójuk, így erőszakosságuk nagyon könnyen megnyilvánul. Másokat hibáztatnak azért a viselkedésért, illetve hihető módon racionalizálják azt, amely miatt konfliktusba kerültek a közösséggel, illetve a társadalommal. A többi embert tárgynak tekintik, akiket manipulálnak és kihasználnak. Ugyan megjátszhatja, de a szociopata nem érez empátiát, szégyent vagy megbánást visszaélései miatt. Nem tudja magát különféle érzelmi helyzetekbe beleélni, mások helyébe képzelni.

szociopata
A szociopata nem szeret, nem szorong, nem tanul. Van ok tartani tőle

Ennek következtében általában sikeres, hiszen céljait keményen, sőt kíméletlenül megvalósítja. Általában sima modorú, gyakran vonzó és spontán személyiségről van szó, akinek meggyőző a beszélőkészsége. Rosszul viseli a monotóniát, hamar elunja magát, állandó szüksége van különböző impulzusokra, ami felelőtlenséggel párosul. Hazudozó, manipulálja a többieket, nincs lelkiismeret-furdalása, gyenge az emocionális élete, érzéketlen, impulzív, azaz csekély mértékben képes kontrollálni viselkedését. Azt a tényt, hogy csak saját céljaikat követi, a legtöbb érintett jól tudja titkolni, illetve el tudja altatni a gyanakvást. Gyakran csak a közvetlen környezete van tisztában vele, hogy "valami nincs rendben.

A probléma gyakrabban fordul elő szegény városi közegben, kábítószer-használók, illetve a középiskolát félbehagyók körében. Ismert az, is, hogy 4-7-szer gyakrabban fordul elő férfiaknál, bár lehet, hogy emögött csak a félrediagnosztizálás áll, ugyanis a nőket hajlamosabbak hisztériásnak vagy borderline személyiségzavarosnak címkézni.

Az antiszociális személy életében egy lefelé húzó örvény figyelhető meg: ciklikusan váltakozva hol gyarapszik, hol tönkremegy, majd az élet közepén a beteg kiég , amit gyakran kísér alkoholizmus és szellemi leépülés.

Kialakulásában a biológiai faktorok egyértelműen szerepet játszanak, a genetikai meghatározottságot ikervizsgálatok bizonyítják. Tudjuk azt is, hogy ha a genetikus érzékenység mellett negatív környezeti tényezők hatnak, akkor azok együttesen vesznek részt az antiszociális vagy kriminális magatartás kialakulásában.

A krimikben, horrorfilmekben gyakran találkozhatunk a pszichopata, szociopata jelzővel. A laikusok, de gyakran a szakemberek is egymás szinonimájaként használják a két szót. Pontosan mit jelentenek és milyen különbségek vannak a kettő között? Részletek!

A gyermekkori fizikai bántalmazás és a szexuális abúzus előre jelezheti a felnőttkori antiszociális viselkedést, de nem szűkíthető le arra, hogy az áldozatból bűnelkövető lesz. Az szintén kiváltó ok lehet, ha a gyermeket a szülők nem tudják megnyugtatni, vagy nem kapnak tőlük olyan jellegű, érzelmileg színezett választ, amilyet szerettek volna. Az ilyen személyiségű emberek legtöbbször az átlagosnál jóval nagyobb mértékben voltak kitéve gyermekkorukban családi agressziónak, stressznek, konfliktusnak: gyakran szüleik ugyanolyan pszichopata karriert futottak be, mint később gyermekeik. Ezt azonban nem minden elmélet támasztja alá.

A szociopátia egyike azon személyiségzavaroknak, amelyek a legnagyobb veszélyt jelenthetik a társadalomra és a beteg környezetére nézve. Ennek ellenére a szakembereket e kórkép gyógyítása kecsegteti a legkisebb reménnyel.

Ha több információra volna szükséges, kattintson a Betegségek A-Z Pszichopátia szócikkére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra