Nem közhely az "őrült művész"

Viszonylag gyakran kapcsolódnak a kreativitáshoz mentális betegségek, a svéd Karolinska Intézet kutatói szerint különösen az írók fogékonyak az ilyen rendellenességre.

A kreatív szakmák közül az íróknál fordul elő leggyakrabban szorongás, és náluk a legnagyobb a bipoláris zavar, szkizofrénia vagy depresszió kialakulásának kockázata. Sőt a kutatók szerint nagyobb arányban nyúlnak kábítószerhez is, továbbá közöttük kétszer nagyobb az öngyilkosság aránya is az átlagos lakossági statisztikához viszonyítva. Rajtuk kívül azonban a táncosok és a fotósok is veszélyeztetett kategóriába tartoznak, és valószínűbb, hogy valamilyen pszichés problémával küzdő rokonuk legyen: például anorexiás vagy autista.

Dr. Simon Kyaga, a kutatás vezetője hozzátette, hogy ez ugyanakkor más megvilágításba is helyezte ezeket a betegségeket, hiszen lehetnek pozitív oldalai is. Egy mániás depressziós vagy autista rendelkezhet azzal az elszántsággal vagy kreativitással, amely segítségével zseniális műveket hozhat létre.

Virginia Woolf, a huszadik század egyik legzseniálisabb írója, aki többek között a Saját szoba és a Világítótorony szerzője, szintén depresszióban szenvedett. Állapota végül olyannyira súlyossá vált, hogy öngyilkos lett. Depressziós volt például Hans Christian Andersen és Ernest Hemingway is, utóbbi végül egy puskával vetett véget az életének.

"A pszichiátriában és az orvostudományban hagyományosan fekete-fehér állapotként tekintenek ezekre a betegségekre, és a kezelésekkel igyekeznek minden morbid tünetet eltávolítani" - mondta a szakember. Dr. Kyaga szerint ezért a kezelőorvossal közösen kell dönteni a terápiáról, hogy mit kezeljenek, és milyen áron. Egy bipoláris zavarral küzdő személy például jó munkaerő lehet a kreativitást igénylő szakmákban, de az is lehet, hogy eleve az ilyen emberek vonzódnak jobban az ilyen pályákhoz.

A kutató azonban felhívta arra is a figyelmet, hogy ne idealizáljuk túl a mentális problémákkal küzdő embereket. Túl gyakran ábrázoljuk őket ugyanis " meg nem értett zseniként", holott az utóbbi években minden negyedik embernél diagnosztizáltak valamilyen mentális egészségügyi problémát.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Nyugat, északnyugat felől erőteljes felhősödés kezdődik, és estefelé már csapadék is előfordulhat. Leginkább a nyugati harmadban kísérhetik élénk, erős lökések a déli, délnyugati szelet. Késő estére -1 és +7 fok közé hűl le a levegő. Péntek hajnalban érkezik a következő hidegfront.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra