Egyik nap kirobbanóan jókedvű, másik nap indokolatlanul lehangolt. Apróságok is könnyen feldühítik, olykor a külső szemlélőnek nehéz felfogni, mitől lett ideges. Néha megveti önmagát, máskor magasztalja. Előfordul, hogy délelőtt még imádja a kedvesét, ám egy apró mozzanat átlöki őt a gyűlölet oldalára. Ha a szindróma átveszi fölötte az uralmat, szélsőséges dolgokat tesz, és amikor vége az aktuális tombolásnak, nem érti, mi bajuk vele a többieknek. Nem csoda, hogy a borderline-szindrómás személy csak ritkán képes örömteli, tartós kapcsolatokat kialakítani, felülkerekedve az állapotán, örökösen kontrollálva az érzelmeit.
"A kínzó állapota engem is tönkretett"
- A lányom, Évi sajnos borderline-szindrómás - meséli Erzsébet (57). - 35 éves, de még velem él, mert minden ismerkedése kudarcba fullad. Ha megtetszik neki egy férfi, és kölcsönös is a szimpátia, olyan erővel tapad rá, hogy az meghátrál, mire a lányom válaszul meggyűlöli, lehordja mindennek, végül pedig egyedül marad. Ilyenkor úrrá lesz rajta a depresszió, ami dühkitörésekkel társul, és ennek többnyire én vagyok az áldozata. Gyakran engem okol a problémáiért, szerinte azért beteg a lelke, mert annak idején az apjával csúnyán váltunk el. Azóta több kapcsolatom is tönkrement, mert Évi igényt tart az állandó figyelmemre, és nem tűri, ha valaki túl közel kerül hozzám. Olyankor érzelmileg zsarol, hogy nekem ő már nem fontos, és lehetetlen helyzetbe hoz mások előtt. Az elmúlt években csak egyszer utaztam el egy hétre, amit annyira rossz néven vett, hogy mire hazaértem, bosszúból sok fontos, hivatalos iratomat összetépte. Nem dolgozik, mert az állapota miatt nem tud, és régebben is mindenhonnan elküldték. Három hónap volt a legtöbb, amit egy munkahelyen eltöltött. Barátai nincsenek, csak lóg az interneten, vitriolos kommenteket ír, és böngészi a társkereső oldalakat. Néha randizik, de előre rettegek, hogy milyen állapotban kerül elő. A betegségét huszonéves korában diagnosztizálta egy pszichiáter, egy ideig járt is az ülésekre, ami mai napig fontos lenne, de már nem hajlandó. Hiába könyörgök, egyre csak azt hajtogatja, hogy az agyturkásztól minden mindig még rosszabb lesz. Tudom, hogy egészségtelen élet ez így, és boldogtalan vagyok, de Évi az egyetlen lányom, nem fordulhatok el tőle. Helyette én járok pszichológushoz, mert a kínzó állapota engem is tönkretett.
"Bolondnak néztek, hogy kitartok mellette"
- Három évig éltem együtt egy borderline-szindrómás férfival - meséli a harmincas évei végén járó Anna. - Szerettem őt, és a mai napig fontos nekem, hiszen amikor jókedve volt és elégedett volt velem, olyan rajongva tudott szeretni, mint senki más. A gondjaink a féltékenységéből adódtak, és abból, hogy apróságokból is cirkuszt kerekített. Ha például meglátott az utcán egy olyan autót, amilyen az exbarátomnak volt, rossz kedve lett, mert emlékeztette arra, hogy nem csak ő volt az életemben. Ha a pénztáros nem tudott visszaadni a hipermarketben, azonnal hívta az üzletvezetőt és patáliát csinált. Ha valaki a forgalomban váratlanul lefékezett előtte, képes volt az illetőt a következő piros lámpánál kirángatni az autójából és leteremteni. A mindennapjaink tele voltak ilyen kitörésekkel, amit mindig megbánás, bocsánatkérés és önmegvetés követett, ám amikor egyensúlyba kerültünk, újra keresett valamit, amibe beleköthet, és az ördögi kör megint elkezdődött. A baráti körömben már mindenki bolondnak nézett, hogy miért tartok ki mellette, aki kívülről nézve folyton bánt, és lehetetlen helyzetekbe hoz. Az igazság az, hogy a jó napjain elbűvölő tudott lenni, és eljárt egy pszichológushoz, így bizakodtam, hogy az állapota javulni fog. Sajnos nem így lett: lebukott, hogy már nem jár a terápiára, az ülések helyett a közeli plázában múlatja az időt. Ezzel betelt a pohár, és noha elképesztő lelkifurdalást éreztem, elhagytam. Nem ment könnyen. Hónapokig könyörgött és ígért fűt-fát, hogy fogadjam vissza. A családom , a barátaim mellettem álltak és szerencsére nem hagyták. Mára sikerült véget vetnem ennek a kapcsolatnak, és most érzem igazán, milyen negatívan hatott rám, mert amióta ő nincs velem, végre többet mosolygok.
Pszichológus szakértőnk, Gyimesi Andrea szerint sokan áldozatként szembesülünk a borderline személyiségzavar problémájával, hiszen sem családtagként, sem társként nem könnyű a tünetekkel együtt élni. - A szindróma ugyan megfelelő terápiával valamelyest gyógyítható, de időigényes folyamat, és az sem mindegy, milyen súlyos a személyiségtorzulás - mondja a pszichológus. - Fontos, hogy az egyénnek legyen betegségtudata, hogy elfogadja, a viselkedése szélsőségesen eltér az átlagtól. Egy gyógyulóban lévő borderline-szindrómás is nehezen tartja kontroll alatt az érzelmeit, de a terápia sokat segít abban, hogy a viselkedése egészségessé váljon. Ha ez nem sikerül, a szindróma megmérgezi a családi, baráti kapcsolatait, de a szerelmi életét különösen, ahol többnyire oktalan féltékenység, a közeledésre távolodással, a távolodásra közeledéssel való reagálás tarkítja a mindennapokat. Az állapottól szenvedők félnek a magánytól, nem képesek elengedni, így szakítással fenyegetőznek, nehogy őket hagyják el. Ha magukra maradnak, évek alatt dolgozzák fel a történteket, és sokáig élnek abban a hitben, hogy egykori kapcsolatuk még mindig tart.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A borderline-osok gyógyulása szempontjából a szakszerű pszichoterápia mellett elengedhetetlen a szerető, toleráns és türelmes családi közeg - utóbbi sajnos, éppen a tünetek miatt, gyakran hiányzik. A szindróma pontos okát mind a mai napig kutatják, ám annyi biztos, hogy a zavar sokszor olyanoknál alakul ki, akik kora gyermekkorukban nem számíthattak a szüleikre, illetve nem lehettek mellettük teljes érzelmi biztonságban.
Ez is érdekelhet
