Pörgős gyerekből elviselhetetlen felnőtt lesz

Egy friss tanulmány szerint azok a figyelemzavaros hiperaktív (ADHD) gyerekek, akiknél felnőttkorukban is megmarad ez az állapot, számos testi és lelki jellegű egészségügyi gonddal kerülhetnek majd szembe.

A több mint harminc éven át folyó vizsgálatból kiderült, hogy azok, akik tizenévesen és felnőttként is küzdenek a fenti problémával, nagyobb eséllyel lesznek stresszesek, gyakrabban adódnak munkahelyi problémáik, anyagi gondjaik, emellett többször betegednek meg, könnyebben válnak depresszióssá és antiszociálissá.

Amint arról a című lapban megjelent tanulmányt készítő Judith Brook, a New York Egyetem Orvosi Karának pszichiáter professzora beszámolt, a kutatásban 551 gyerek vett részt, akik közül 72-nél még 1975-ben, vagyis 14-16 éves korukban diagnosztizáltak az ADHD-t. A szakemberek felnőttkorukig követték nyomon őket, az utolsó vizsgálat idején átlagosan 37 évesek voltak. A fizikai és mentális állapotukat feltérképező kérdések alapján arra derült fény, hogy azoknál, akiknél figyelemzavaros hiperaktivitást mutattak ki mind kamasz-, mind felnőttkorukban, 82 százalékkal nagyobb eséllyel jelentkezett valamilyen egészségkárosodás, emellett kétszer nagyobb valószínűsége volt annak, hogy valamilyen mentális problémájuk lett, és háromszor nagyobb esélye annak, hogy antiszociálissá váltak. Az ADHD emellett két és féleszeresére növelte annak a kockázatát is, hogy valakinek munkahelyi gondjai lesznek, és több mint háromszorosára annak a veszélyét, hogy valamilyen anyagi gond miatt feszültség keletkezik az illető életében.

Amint azt Brook kifejtette, szerencsére a legtöbb tizenéves felnőtt korára kinövi ezt az állapotát, akiknél pedig megmarad, azok számára egyre jobb és hatékonyabb kezelések állnak rendelkezésre. Azoknak a szülőknek pedig, akik figyelemzavaros hiperaktív gyereket nevelnek, érdemes azokat a területeket megerősíteniük gyermekükben, amiben kiemelkedőek, mert ha otthon kellő magabiztossággal vértezik fel őket, kortársaik körében is nagyobb elfogadottságnak örvendhetnek majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra