Nem is gondolná, hogy ez a betegség is állhat a szorongás és a migrén mögött

Bár a gluténérzékenység gyanúja általában hasi panaszok miatt merül fel, számos kutatás jutott olyan eredményekre, amelyek szerint egyéb tünetek is utalhatnak rá.

Szorongás és depresszió

A University of Maryland School of Medicine 2013-as kutatása kimutatta, hogy a szorongás bizonyos formái csökkentek a glutén elhagyásával. A gluténmentes étrend elsősorban a szociális fóbia és a pánikbetegség tüneteiben hozott javulást.

Az intézmény kutatói azt is megállapították, hogy a gluténérzékeny embereknél gyakrabban fordul elő hangulatingadozás, depresszió . Ezek a tünetek már serdülők körében is megjelenhetnek, vélhetően a fel nem ismert betegség következtében. Az erre érzékenyeknél ugyanis a glutén fogyasztása miatt a triptofán szintje lecsökken a szervezetben, ez az esszenciális aminosav pedig hozzájárul a mentális egészség, a pozitív kedélyállapot fenntartásához.

A világ népességének több mint 4 százaléka küzd depresszióval. A betegség előfordulása a nők körében gyakoribb. Részletek itt.

Agyblokk, avagy ködös agy

Így hívjuk a jelenséget, amikor valaki úgy érzi, hogy nehezen koncentrál, nem tud visszaemlékezni bizonyos dolgokra, mintha agya egy adott időszakot paraván mögött töltött volna. A Royal Hallamshire Hospital in Sheffield kutatói szerint a jelenség oka lehet a glutén fogyasztása is, ami serkenti a szervezetben bizonyos gyulladást okozó antitestek termelődését, és ez okozza a mentális elmosódottságot.

Gyakori betegségek

Visszatérő fertőzések esetén érdemes gluténérzékenységre is gyanakodni, amikor úgy érzi az érintett, hogy szinte alig gyógyult ki az egyik betegségből, máris egy másik miatt szenved. Az arra érzékenyeknél ugyanis az elfogyasztott glutén az immunrendszer megfelelő működését biztosító antitestekre is hat, ha pedig az immunrendszer működése nem megfelelő, akkor a betegségekre is fogékonyabbak lehetünk.

depresszio_szorongas_glutenerzekenyseg
A depresszió hátterében akár a gluténérzékenység is állhat

Afták, fekélyek a szájban

Amennyiben fájdalmas elváltozások gyakran jelennek meg a szájüregben, úgy ennek oka szintén lehet gluténérzékenység. Ezt állapította meg egy korábbi, 2009-ben a BMC Gastroenterology folyóiratban megjelent kutatás.

Fáradtság

Mivel szervezetünk folyamatosan küzd a számára feldolgozhatatlan fehérjékkel, ez rengeteg energiát vesz el, ami miatt krónikus fáradtságot érezhetünk.

Ízületi fájdalmak

Habár a gluténérzékenység kapcsán inkább az emésztőrendszeri tünetekre gondolunk, meglepő, de sokaknál a sajgó, duzzadt ízületek jelzik a betegséget. Az Arthritis Foundation szerint ennek oka a glutén által a szervezetben előidézett gyulladás és a rossz felszívódása miatt kialakult tápanyaghiány.

Migrén

A Neurological Institute az Columbia University Medical Center kutatói által végzett vizsgálat megállapította, hogy migrénes panaszok gyakrabban jelentkeznek gluténérzékenyek körében, tehát ez a tünet is lehet a betegség egyik megjelenési formája.

Mit tegyünk, ha gluténérzékenységre gyanakszunk?

Dr. Sárdi Krisztina belgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a tünetek és a glutén közötti összefüggést nemcsak egy-egy kórház vizsgálta, hanem a felsoroltak mellett is elég széles a szakirodalma. A kiragadott példák remélhetőleg felhívják a betegek figyelmét arra, hogy ilyen nem hasi tünetek mögött is állhat gyomor-bélrendszeri betegség. Fontos azonban, hogy akkor sem szabad kivizsgálás nélkül elkezdeni a gluténmentes diétát, ha a felsorolt tünetek alapján felmerül bennünk a gyanú. Ha valaki hosszabb ideje küzd a felsorolt panaszok közül akár többel is, akkor először utána kell járnia, hogy nincs-e egyéb betegség a háttérben.

Hangulatingadozást, fáradtságot pajzsmirigybetegség is okozhat. Az ízületi fájdalmak hátterében autoimmun betegség is állhat, migrént pedig kiválthat neurológiai probléma is. Ilyen esetekben csak felesleges anyagi kiadással jár a gluténmentes étkezés, miközben közérzetünkben nem hoz javulást. A gluténtartalmú ételek fogyasztásával összefüggő panaszokon belül is fontos tisztázni, hogy autoimmun betegségről, cöliákiáról vagy nem-cöliákiás gluténérzékenységről van-e szó. Ha bebizonyosodik, hogy panaszaink valóban a glutén fogyasztásához köthetőek, a diétát személyre szabottan, az egyéni igényeknek megfelelően, a hiányállapotok megelőzését biztosítva javasolt összeállítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra