3 ok, ami miatt a kávé egészséges

A kávézásnak a koffeinlöket és a kellemes íz mellett más előnyei is vannak - egy csésze fekete az egészségi állapotunkra is pozitív hatással lehet.

Testünknek több módon is hasznos lehet a kávézás - három ezek közül is kiemelkedik.

Zsírt égethetünk vele

Tudta, hogy a zöld kávétól is lehet fogyni? Abban ugyanis a koffein mellett még egy anyagcsere-serkentő összetevő is található. Részletek itt! A koffein serkenti a termogenezist, azaz a test hőtermelését, ami az egyik módja annak, hogy a testünk energiává alakítsa a bevitt táplálékot. Már egy csésze kávé is képes megnövelni a napi kalóriafelhasználást.

Testünknek több módon is hasznos lehet a kávézás - három ezek közül is kiemelkedik

Testünknek több módon is hasznos lehet a kávézás - három ezek közül is kiemelkedik

Csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát

Az American Journal of Clinical Nutrition című lapban megjelent tanulmány szerint napi öt csésze kávé fogyasztása a rendszeres fogyasztóknál 15 százalékkal csökkentette a végbélrák kialakulásának veszélyét. Fontos megjegyezni, hogy az, ha valaki sokat kávézik, nem garantálja azt, hogy nem lesz rákos, de a megelőzésben mindenképp segít.

Védi a májat

A Minnesota Egyetem kutatása szerint a nagy mennyiségű koffeinfogyasztás csökkentette a májsejti karcinóma kialakulásának esélyét, ami a májrák egyik leggyakoribb formája, így a megelőzésnek ennek a betegségnél is hatékony eszköze lehet.

A kávéivást persze túlzásba is lehet vinni. De mégis mekkora a napi ideális mennyiség? Olvassa el!

Forrás: www.medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra