5 dolog, ami árt evés után

Az állandó időhiány miatt mindent gyorsan le akarunk tudni: nincs ez másképp az evéssel sem. Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyeket jobb lenne kihagyni, miután lenyeltük az utolsó falatot. Összeszedtük, melyek ezek, és miért lehetnek veszélyesek!

Fürdés

Ha veszünk egy forró fürdőt vagy zuhanyt, testünk hőmérséklete kicsit megemelkedik. Ahhoz, hogy testünk megbirkózzon ezzel, több vért áramoltat a bőrbe. Ez megzavarhatja az emésztési folyamatokat, és lassíthatja az anyagcserét. A legjobb, ha étkezés után 30 percet várunk a fürdéssel.

Teázás

Sokan egy teával zárják le az étkezésüket, azonban ez nem a legjobb ötlet. Ez az ártalmatlannak tűnő ital ugyanis zavarja a vas és az ásványi anyagok felszívódását. Éppen ezért, aki vashiányban szenved, annak érdemes étkezés után egy óráig kerülnie a forró tea fogyasztását. A kávé jobb választás lehet egy nagy pohár vízzel kísérve.

Étkezés után hanyagoljuk a teázást
Étkezés után hanyagoljuk a teázást

Alvás

Régóta úgy tartják, hogy az evés utáni alvás igazi csodaszer, mert jót tesz az emésztésnek, ráadásul a pluszkilóktól is megóv. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azokat a negatív hatásokat, amiket az evés utáni szunyókálás okozhat. Ilyenek például a plusz gyomorsav termelése, a böfögés, a gyomorégés . Ezenkívül bebizonyosodott, hogy a rendszeres alvás ebéd vagy vacsora után növeli a stroke kockázatát. Éppen ezért érdemes 1-2 órát várni a lefekvéssel evés után.

Edzés

Szakértők sem ajánlják, hogy étkezés után edzőterembe menjünk. Azon kívül, hogy kellemetlen csuklást és hányingert eredményezhet, a görcsök kialakulását is fokozza, mivel evés után a vér a gyomrunkba áramlik, edzés közben azonban izmainknak is szüksége van a vérre. Nemcsak edzésünknek nem lesz így értelme, de még rosszul is leszünk közben. Egy könnyű séta jót tehet, de a legjobb, ha evés után várunk 2 órát, amíg komolyabb edzésbe nem kezdünk.

Mit jelez az evés utáni szédülés? Inzulinrezisztencia-diéta követése során olykor előfordulhat, hogy az illető étkezés után pár órával elkezd szédülni, közérzete romlik, netán enyhe fokú remegést is érez. A tünetek általában hipoglikémiára, azon belül is reaktív hipoglikémiára utalnak.

Dohányzás

Mivel az emésztési folyamatokhoz több vér szükséges, ezért ilyenkor a cigarettában lévő káros anyagok is könnyebben felszívódnak. A dohány emellett képes blokkolni olyan vitaminok és ásványi anyagok felszívódását, mint a C-vitamin, a D-vitamin vagy a kalcium, így hiába eszünk egészséges ételeket, ha utána rágyújtunk. A legjobb persze, ha leszokunk a cigiről, de ha ez nem elképzelhető, akkor érdemes várni 20 percet az étkezés utáni első szálig.

Forrás: brightside.me

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra