A legjobb ételek izomépítéshez

Az izmosodni vágyók közül a legtöbben különböző táplálékkiegészítőket, fehérjeporokat fogyasztanak a vágyott forma elérésének érdekében. Ezekkel, ha megfelelően használjuk őket, nincs is semmi baj - ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen ételeket érdemes nagyobb mennyiségben a diétánkba építeni, ha izmot szeretnénk építeni.

Tojás

A friss házi tojásból érdemes minél többet venni, mert a benne lévő omega-3 zsírsav nagyon fontos az izomépítéshez, akárcsak a leucin nevű aminosav, amelyből egy tojás fél grammot tartalmaz.

Zabpehely

Ideális reggeli, hiszen fél csészényiben körülbelül 150 kalória , 5 gramm fehérje, 27 gramm szénhidrát, 2 gramm zsír és 4 gramm rost található. Ami fontos, hogy sohase vegyünk instant zabkásaalapot, mert általában tele van hozzáadott cukorral. Készítsük el inkább házilag, például egy kevés növényi tejjel és egy kis marék bogyós gyümölccsel.

Diófélék

Tele vannak a fogyást illetve izmosodást támogató zsírsavakkal, így mértékkel fogyasztva mindenképpen az egészséges étrend részét kell, hogy képezzék. Mandulából, dióból, kesudióból és mogyoróból alkalmanként 3-5 grammot fogyasszunk naponta egyszer, esetleg kétszer, ha igazán sokat sportolunk.

A csicseriborsó ideális alapanyag köretekhez
A csicseriborsó ideális alapanyag köretekhez

Túró

Sok benne a kazein, amely nagyon fontos az izomépítéshez, és abban is segít, hogy a szervezetünk megfelelően tudja felszívni a vitaminokat és tápanyagokat az elfogyasztott ételekből.

Csicseriborsó

Egy csészényiben 45 gramm lassan felszívódó szénhidrát és 12 gramm rost található, így a komolyan diétázók nyugodtan helyettesíthetik vele a rizst vagy egyéb szénhidrátot, amit köretként fogyasztanak. Készülhet belőle hummusz is, amit a legjobb, ha zöldségekkel fogyasztunk.

Chia

A magyarul aztékzsályamagnak nevezett chiát csak mértékkel szabad fogyasztani, máskülönben emésztőrendszeri problémákat idézhet elő. Részletek itt.

Sok benne a rost, a fehérje, az antioxidáns és az alfa-linolénsav, ezen felül az ásványianyag-tartalma is igen magas. Nem véletlen, hogy sok helyen "szuperételként" is emlegetik. Sokoldalúan elkészíthető, lehet belőle puding, kerülhet turmixokba, süthetjük kenyérbe, de akár a salátánkat is megszórhatjuk vele.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra