Az alkohol így hat a testsúlyunkra

Mindenki hallotta már, hogy az alkoholban sok az üres kalória, éppen ezért aki fogyni akar, el kell kerülnie. De hogyan is működik ez valójában?

Egy kutatás szerint az embereknél, akik fiatal korukban sok alkoholt ittak, nagyobb a rizikója, hogy idősebb korukban elhíznak és szívbetegek lesznek. A kutatás során az alanyokat először tinédzserkorukban, illetve korai húszas éveikben vizsgálták meg, majd amikor már a késői húszas éveikben, illetve a harmincas éveik elején voltak.

Ezt teszi velünk az alkohol Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Azoknál, akik sokat ittak - naponta négy italt vagy többet -, 41 százalékkal nőtt az elhízás esélye. Akik már eleve túlsúlyosak voltak, 35 százalékkal növelték meg az esélyét, hogy továbbra is túlsúlyosak maradjanak, illetve hogy még tovább hízzanak. Ez is bizonyítja, hogy az egészséges testsúly elérése és az alkoholfogyasztás mérséklése között kapcsolat van.

Ennyi kalória van egy pohár sörben

Egy pohár sörben körülbelül 150, míg egy pohár borban körülbelül 120 kalória található, egy rumos kólában pedig 155 kalória van. Nem nehéz kiszámolni, hogy ha ezekből napi, illetve heti szinten rendszeresen fogyasztunk, akkor mennyivel növeljük meg a napi átlagos kalóriabevitelt. Ráadásul az emberek a szakértők szerint hajlamosak alulbecsülni, hogy mennyit ittak. Különösen azok, akik nem csak akkor fogyasztanak alkoholt, amikor szórakozni mennek, vagy nem otthon vacsoráznak, ebédelnek - ők ugyanis otthon általában sokkal nagyobb adag alkoholt vesznek magukhoz alkalmanként, mint amennyit egy szórakozóhelyen vagy étteremben. Éppen ezért érdemes lehet otthonra is mérőpoharakat beszerezni.

Egy pohár sörben körülbelül 150 kalória van
Egy pohár sörben körülbelül 150 kalória van

Nem véletlen, hogy ha a rendszeresen alkoholt fogyasztóknál felére csökkentik az elfogyasztott ital mennyiségét, vagy esetleg teljesen el is hagyják, akkor ez már önmagában elég lehet a látványosabb mértékű súlyvesztéshez. Ez még akkor is igaz, ha emellett semmi másban nem változtatnak a táplálkozási vagy a sportolási szokásaikon. Ez nemcsak azért van így, mert napi, illetve heti szinten számos kalóriát megspórolnak, hanem azért is, mert az alkoholbevitel támogatja a szervezetben zajló gyulladásos folyamatokat. Ital nélkül jobb az anyagcserénk, jobban működnek a szerveink, jobban alszunk , és általánosságban is egészségesebbek leszünk - ez pedig mind hozzájárul az egészséges testsúly eléréséhez.

Forrás: womenshealthmag.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra