Botrányos reklám a cukorbetegségről

A skót egészségtudatossági kampányvideóban az anyuka csokoládét ad kislányának, ha elmondja, miért rossz kövérnek lenni.

A brit népeség 24,9 százaléka túlsúlyos, többek közt ezért készítette az egészséges étkezéssel foglalkozó Food Standars nevű szervezet skóciai ága az alábbi reklámkampányt, amely finoman fogalmazva sem aratott osztatlan sikert. A reklámban szereplő anyuka akkor ad csokoládét a kislányának, ha az elmondja a kamerába a következőket: "Ha túlsúlyos leszek nagykoromban, az rosszat tesz a magabiztosságomnak, könnyebben leszek cukorbeteg és nehezebb lesz gyereket szülnöm".

A reklámot kikezdők azt sérelmezték, hogy a kampány nem tesz semmi különbséget az 1-es (amely a beteg hasnyálmirigyében lévő Langerhans-szigeteiben az inzulintermelő béta-sejtek pusztulása miatt alakul ki), illetve a 2-es (amely pedig a hasi zsírszövet felszaporodása okozta inzulinrezisztenciára vezethető vissza) típusú cukorbetegség között. Másrészt pedig úgy tartják, a reklám ráerősít a túlsúllyal küszködő emberek elleni társadalmi stigmákra .

A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. A betegség megelőzéséről, kezeléséről az alábbi cikkünkben olvashat bővebben!

A cukorbetegségben szenvedő betegek száma világszerte rohamosan emelkedik, s ez alól hazánk sem kivétel. A 2004-es adatok alapján mintegy félmillió diabeteszes egyénnel számolhatunk Magyarországon. A kezelt betegek számának többszöröse lehet a fel nem ismert cukorbetegség.

Forrás HVG.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra