Csak ennek a kurkumának van gyógyhatása

Számtalan tudományos cikket publikáltak már a kurkuma, illetve fő hatóanyaga, a kurkimin laboratóriumi vizsgálatáról. Ezek közül néhány ígéretes egészségügyi eredményekről számolt be. A kísérleteket azonban főként egereken végezték és irreálisan nagy adagokkal. Humán vizsgálat viszont eddig igen kevés történt.

A BBC Bízz bennem, orvos vagyok ( Trust Me, I'm A Doctor ) tévéműsora vezető szakemberek segítségével 100 önkéntest toborzott egy új kísérlethez. A résztvevők közül csak néhány fogyasztott rendszeresen kurkumát. A vizsgálatban három csoportra osztották az önkénteseket. Az egyik csoport résztvevőinek naponta egy teáskanálnyi kurkumát kellett elfogyasztaniuk, ideális esetben a táplálékukba keverve. A másik csoport tagjait ugyanennyi kurkumát tartalmazó táplálékkiegészítő elfogyasztására kérték, a harmadik csoportnak pedig kurkumát nem tartalmazó placebót adtak - számolt be a kísérletről az Origo.hu.

A teáskanálnyi kurkumát fogyasztók találékonyak voltak a fűszer beszedésében: a bevitel módja a meleg tejbe keveréstől a joghurttal való fogyasztáson át sokféle volt. Sokan még így is utálták az ízét. Ezután a kurkumafogyasztás hatékonyságát egy új teszttel vizsgálták meg, amelyet Martin Widschwendter és csoportja fejlesztett ki a londoni University College-ban.

A kurkuma csak ételben hatásos?

Widschwendter professzor a rák kialakulásával foglalkozik. Ő és csoportja felfedezett egy változást a DNS-ben, amely a sejtekben játszódik le, mielőtt rákosak lennének. Ez a változás a gének "csomagolásában", azaz a DNS metilációjában következik be. Ez némiképp hasonlít egy olyan fényerő-szabályozós kapcsoló működéséhez, amely fel- vagy lekapcsolja a gén aktivitását. Ha időben észlelik ezt a változást, akkor potenciálisan visszafordítható. Ez magyarázza például, hogy a tüdőrák kockázata jelentősen csökken, ha valaki abbahagyja a dohányzást.

Így tehát a műsor készítői felkérték Widschwendtert, hogy vizsgálja meg az önkéntesek vérsejtjeiben található DNS metilációs mintázatát a kísérlet kezdetekor és befejezésekor. Arra voltak kíváncsiak, hogy a kísérlet feltár-e valamilyen változást a rák és más betegségek, például allergiák kialakulásának kockázatában. Ilyen vizsgálatot korábban még sose végeztek. "A placebót szedő csoportban nem találtunk semmilyen változást" - mondta a professzor, s ezzel nem okozott meglepetést. Érdekesebb volt, hogy a kiegészítőt szedő csoportban sem tudtak kimutatni semmilyen különbséget, ami viszont némiképp meglepő és csalódást keltő volt.

A magyar háziasszonyok ritkán gondolnak rá, konyhánk nem ismeri, de a keleti éttermek kínálatában és az élelmiszerszínezékek palettáján sokszor találkozhatunk természetes ételeinktől idegen, rikító sárga színével. Ez a gyógyító kurkuma. Részletek!

A legizgalmasabb a harmadik csoport eredménye volt. "Abban a csoportban, amely az ennivalóba keverve szedte a kurkumaport, jelentős változásokat vettünk észre. Találtunk egy gént, amely különösen nagy eltérést mutatott. Ami érdekes, hogy már ismertük ennek a génnek a szerepét több specifikus betegség kialakulásában: depresszió, asztma és ekcéma, valamint rák. Ez valóban meghökkentő felfedezés" - mondta Widschwendter.

Forrás: origo.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra