Élelmiszerek is árthatnak a vérnyomásnak

A magas vérnyomás megelőzésében jelentős szerepe van a táplálkozásnak, sőt a már kialakult betegség kezelésében is döntő szerepű az életmód.

Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája a vérnyomást emelő élelmiszertípusokra hívta fel a figyelmet.

Miért fontos a magas értékek csökkentése?

"A magas vérnyomás csökkentése nem csupán önmagáért való cél, a kezeléssel elkerülhetővé válhatnak a komoly szövődmények is. Mindazonáltal a betegek nem támaszkodhatnak kizárólag a gyógyszeres kezelésre, az orvos életmódra vonatkozó tanácsait is fontos elfogadni és betartani. Az életmódnak ugyanis önmagában is gyógyító hatása van" - hangsúlyozza dr. Kapocsi.

Nem támaszkodhatunk kizárólag a gyógyszeres kezelésre
Nem támaszkodhatunk kizárólag a gyógyszeres kezelésre

Kutatások bizonyítják, hogy túlsúly esetén a testsúlycsökkentés , a sóbevitel mérséklése és a fizikai aktivitás fokozása a vérnyomás jelentős csökkenését eredményezi. Azt is egyre több adat bizonyítja, hogy az alkoholfogyasztás mérséklése és a dohányzás elhagyása kedvező a vérnyomás értékeire. Hasznos a DASH-diéta , amelynek lényege a naponta négyszeri gyümölcs, zöldség, két-három alkalommal sovány tejtermék- és rendszeres hal-, valamint fehér hús-fogyasztás. A nem gyógyszeres kezelési formák közül a túlsúly esetén alkalmazott testsúlycsökkentés a leghatékonyabb: 10 kg fogyás a szisztolés vérnyomásértéket 5-15 Hgmm-rel mérsékli. Ugyanennyi fogyás esetén ráadásul csökken a magas koleszterinszint , enyhülnek az anyagcsereproblémák, az ízületi panaszok, és növekszik az energiaszint.

Élelmiszertípusok, amelyektől ajánlatos óvakodni

Sajnos, van néhány élelmiszertípus, amely megakadályozza a vérnyomás csökkenését, elsősorban a magas sótartalom okán. A só a benne lévő nátrium miatt emeli a vérnyomást, ezáltal közvetve hozzájárul a stroke, az érelmeszesedés és a szív- és vesebetegség kockázatának növeléséhez. A sóbevitel 5 g/nap alá csökkentése (ami körülbelül 1 teáskanálnyi mennyiségnek felel meg) a stroke kockázatát 23%-kal, a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját 17%-kal csökkenti. A magasvérnyomás betegek ajánlott napi nátriumbevitele 2-3,5 mg. Ugyanakkor a magyar lakosság sófogyasztása jelentősen meghaladja az ajánlott értékeket: jelenleg a férfiak átlagosan 17,2 gramm, a nők mintegy 12 gramm sót fogyasztanak naponta, ami 3-3,5-szerese az ajánlottnak.

Mit érdemes kerülni?

Felvágottak

A felvágottak és a szalámik valóságos nátriumbombák, hiszen gyakran sóval vagy nátrium-nitrittel kezeltek, fűszerezettek és tartósítottak. Különösen a füstölt, pácolt húsoknak és az ún. löncshúsoknak magas a sótartalma.

Mirelit pizza

Bármelyik pizza rendelkezhet magas sótartalommal, amelyiken felvágott, sós sajt (például feta vagy márványsajt) és paradicsomkészítmény a feltét, de különösen a fagyasztott pizzák kerülendőek a magasvérnyomás-betegek számára. Ezekhez a termékekhez ugyanis több sót adnak, hogy felolvasztás és sütés után is megőrizzék az ízüket. Egy 300 grammos pizzában akár 3,9 gramm só is lehet.

A magasvérnyomás-betegség sok embert érint, ám tünetei sokáig "láthatatlanok", a hipertónia azonban folyamatosan pusztítja a szervezetünket. Az életmódváltás és a gyógyszerek mellett a gyógynövények is segíthetnek. Részletekért kattintson !

Savanyúság

A tartósítás meglehetősen sok sót igényel, ugyanis ez az anyag tovább tartja ehetően a tartósított élelmiszereket. Így egy gyárilag savanyított uborka kész nátriumraktár lehet, és meglepően sok sót tartalmazhat például a savanyított erőspaprika, hiszen 100 grammjában 3,3 gramm só is megbújhat.

Zacskós leves

Bár valóban percek alatt elkészülnek és melegek, a zacskós levesek jellemzően rendkívül magas nátriumtartalmúak. Van olyan brokkolikrémleves, amelynek 100 grammjában 13,7 gramm só lapul, bizonyos gombakrémleves pedig 11,7 grammot tartalmaz. Ha ragaszkodunk hozzájuk, érdemes a csökkentett sótartalmú termékeket választani.

Paradicsomkészítmények

Talán meglepő, de a feldolgozott paradicsomkészítmények kifejezetten kerülendőek magasvérnyomás-betegség esetén, ugyanis legyen szó konzervről, tésztaszószról vagy paradicsomléről, a magas sótartalom majdnem bizonyos. 100 grammnyi paradicsomos tésztaszósz-alap akár 11,9 gramm sót is magában foglalhat.

Vörös hús, csirkebőr és készételek

A magas vérnyomással élőknek a són kívül ajánlatos kerülniük a telített- és a transz-zsírsavakat is. Előbbi anyag bőségesen megtalálható például a csirke bőrében és a vörös húsokban, ezért érdemesebb sovány, bőr nélküli és fehér húsokat a tálra tennünk. A transz-zsírokkal végzett eljárást hidrogénezésnek nevezzük, a hidrogénezett olajok pedig növelik az élelmiszerek eltarthatóságát és stabilitását. Éppen ezért ha ezt a feliratot olvassuk (főként az előre csomagolt és a készételeken), akkor tudhatjuk, hogy csínján kell bánni vele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra