Ételek, amelyektől fájhatnak az ízületeink

Ha ízületeink gyulladtak és merevek, akkor nagyon meg tudják keseríteni a mindennapokat. Aki ilyesmire hajlamos, tudja, hogy a probléma egész életét végigkíséri majd - és remélhetőleg azzal is tisztában van, hogy bizonyos ételek (olívaolaj, diófélék, zsírosabb halak) enyhíthetnek valamennyit az állapotán. Ugyanakkor azzal sem árt tisztában lenni, hogy léteznek olyan ételek és összetevők is, amelyek éppen ellenkező hatást válthatnak ki bennük.

Paradicsom

Habár a paradicsomról a legtöbben azt gondolják, hogy gyulladásgátló hatású, akiknek köszvénye van, jobb, ha kerülik, mert erősítheti a fájdalmaikat. Ezt egy több mint kétezer fő részvételével lezajlott kutatás is igazolta - a köszvényes résztvevők húsz százaléka jelezte, hogy panaszaik súlyosbodtak paradicsom fogyasztása után.

Az ok vélhetően az, hogy a paradicsom megemeli a vérben a húgysav szintjét, ez pedig kifejezetten hátrány, ha köszvényesek vagyunk. Persze, nem kell lemondanunk a paradicsomról, de ebben az esetben fogyasztása csak mértékkel javasolt, és érdemes mellé húgysavszint csökkentő gyógyszert is felíratni.

Kukorica-, napraforgó, -szója és lenmagolaj

Az omega-3 zsírsavak , amelyek többek között lazacban és diófélékben is nagy mennyiségben találhatóak, nagyon egészségesek. Az omega-6 zsírsavak már kevésbé - pedig nagyon sokat fogyasztunk ezekből úgy, hogy szinte észre sem vesszük. Sok van belőle ugyanis például a szójaolajban, amely szinte minden előrecsomagolt ételben megtalálható. Az omega-6 zsírsavak nagy mértékű fogyasztása nemcsak az ízületi gondokat nehezíti meg, hanem növeli az asztma , a keringési rendellenességek és többféle gyulladás kialakulásának esélyét is.

A cukros üdítők fogyasztása is árthat az ízületeknek
Cukros üdítők fogyasztása is árthat az ízületeknek

Éppen ezért például azoknak, akik reumára vagy arthritiszre hajlamosak, nagyon kell figyelniük, hogy a fenti összetevőket amikor csak lehet, megpróbálják elkerülni. Sok omega-6 van az olajban sütött ételekben, sőt a tojássárgájában és a húsfélékben is, így ezekkel is érdemes mértéktartónak lenni.

Az ízületi gyulladás kezelése természetes gyógymódokkal Ízületi gyulladás előjelek nélkül jelentkezhet, és megkeserítheti életünket. Kezelésére különös gondot fordítsunk!

Cukros üdítők

A mesterséges édesítőszerekkel készült üdítők sem feltétlenül egészségesek, de a cukrosak még rosszabb hatással vannak a szervezetre. Amellett, hogy növelik a cukorbetegség és a szívbetegség kialakulásának kockázatát, a cukorfogyasztás nagyban hozzájárul, hogy testünkben beinduljanak gyulladásos folyamatok.

Nem véletlen, hogy több kutatás is talált összefüggést a cukor-, illetve üdítőfogyasztás és az arthritisz kialakulásának kockázata között. Azoknak, akik naponta megisznak legalább egy pohár (nagyjából 3 dl) cukros italt, 63 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy arthritiszük, illetve más ízületi problémájuk legyen.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra