Ezek a legjobb fagyizók a Balatonnál

A Nébih munkatársai végigjárták a balatoni fagylaltozókat, megvizsgálva, hogy melyik az a hely, ahová legközelebb is betérnének néhány gombócra.

Mint arról korábban már beszámoltunk , a magyar élelmiszerbiztonsági hivatal (Nébih) két hónapon át, június elejétől július végéig tartott ellenőrzést, húsz népszerű Balaton-parti fagylaltozót és termékeit vizsgálták meg. Ám a szakemberek mellett a hivatal laikus munkatársai is végigjárták a fagylaltozókat, hogy "átlagos" fogyasztói szempontok alapján is értékeljék azokat.

A nyári melegben igazán üdítő, ha valami különleges csemegével hűtjük magunkat. Készültünk néhány izgalmas recepttel, kattintson a részletekért ! Legfontosabb tényezőként az összbenyomás szerepelt, azaz visszamennének-e az adott helyre vagy sem. Ehhez szorosan kapcsolódott a kiszolgálás minősége, a vendégbarát légkör, a hely felszereltsége, hogy gondolnak-e a speciális étrendűekre és nem utolsó sorban a higiénia - olvasható a NÉBIH hivatalos termékteszt blogján.

Mint írják, több helyen is tapasztalták, hogy a kiszolgálók udvariatlansága és tájékozatlansága legalább annyira állandó jelenség, mint a finom fagylalt. A termék allergén összetevőiről - egy-két kivételtől eltekintve - korrekt, de néha még csak éppen elégséges tájékoztatással sem tudtak szolgálni.

A fagylaltozókat a kóstolók 0 és 5 pont között értékelték. A kedveltségi eredmények alapján négy fagylaltozóba bármikor szívesen visszamennének a tesztelők: Várkávézó (Szigliget), Bergmann Cukrászda (Balatonfüred), Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő), Nosztalgia Fagyizó (Fonyód-Bélatelep).

Így rangsorolta a Nébih a balatoni fagyizókat

A blog szerint mi magunk is lehetünk amatőr élelmiszerbiztonsági ellenőrök, és mielőtt kikérnénk a gombócokat, felmérhetjük, mennyire megbízható a kiszemelt fagylaltozó. Íme, pontokba gyűjtve, hogy mire érdemes mindenképpen figyelni vásárláskor.

Milyen a fagylaltozó?

  • A tégelyekben a fagylalt nincs feltornyozva és nem ér a hűtőtartomány fölé, ha láthatóan nem olvadt, és nem folyik, a nap nem süti.
  • A fagylaltadagolót minden gombóc után leöblítik, vagy minden tégelyben külön adagoló áll rendelkezésre.
  • Az adagolókanalat nem szivacsra vagy mosogatórongyra ütögetéssel víztelenítik.
  • A tölcsért védik a portól, szennyeződéstől, és kiszolgáláskor szalvétával adják át a vásárlónak.
  • Kiszolgáláskor ügyelnek a pénz és a fagylalt elkülönített kezelésére.
  • A fagylaltban nincsenek jégdarabok, és láthatóan jó állagú, nem olvadt.
  • A pultban van és látható a hőmérő, és a hőmérséklete nem emelkedett -8°C fölé.

A teljes cikket itt olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra