Ezekkel az ételekkel csökkenthetjük az alkohol káros hatásait

Mindenki tudja, hogy az alkoholfogyasztás nem mondható éppen egészséges szokásnak, ráadásul egyebek között a májat különösen megterheli. Speciális diétával azonban valamennyit helyrehozhatunk az okozott károkból.

Bár a legjobb megoldás természetesen az, ha nem, vagy csak nagyon kevés alkoholt iszunk, az általa okozott májkárosodás egy része visszafordítható.

"A máj az egyetlen olyan szerv, amely képes a regenerációra, vagyis arra, hogy új szövetet építsen" - mondta Nat Hawes, a Nature Cures szerzője.

A zsíros ételek - mint a vaj, a sajt, a tejszín, a margarin és a zsíros húsok - fogyasztása kerülendő, míg a zöldségek és gyümölcsök, különösen a papaya és a görögdinnye nagyon jót tesznek. A szakértő szerint a fügelevéllel ízesített víznek is gyógyhatása van.

Érdemes kipróbálni különféle gyógyteákat - napi négy csésze ánizs-, kamilla-, édeskömény-, gyömbér- vagy ginzengtea is jót tehet. Emellett sok vizet is érdemes inni, hogy a méreganyagokat kimossuk a szervezetből.

A paradicsom jót tesz a májnak

A paradicsom - főzve - némi hidegen sajtolt olajjal vagy avokádóval szintén hasznos a májnak, a zsiradékra azért van szükség, hogy segítse a paradicsomban található likopin felszívódását. A máj méregtelenítését a káliumban gazdag ételek fogyasztása is elősegíti, mert egészségesen tartja a keringési rendszert és csökkenti vérnyomást és a koleszterinszintet is.

Egy csésze bab, fél szelet hal akár ezer milligramm káliumot is tartalmazhat, de egy nagyobb papayában vagy egy csésze paradicsomszószban is találunk belőle 750 milligrammot. Egy fél avokádó, egy nagyobb banán, egy pohár narancslé vagy joghurt 500 milligramm káliummal szolgál számunkra, de 250-350 milligramm körüli mennyiséghez már egy mangóból, egy pohár tejből, egy nektarinból, negyed csésze mazsolából vagy egy szelet görögdinnyéből is hozzájuthatunk.

A másnaposság kezelésének végzetes hibái

Ha megfogadjuk a fenti tanácsokat, azzal sokat javíthatunk az alkohol miatt károsodott, elzsírosodott máj állapotán, és segíthetünk abban, hogy az elpusztult májszövet új sejtekkel regenerálódjon.

Forrás: express.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra