Ezért rágcsáljunk diót, mandulát!

A magvak olyan telítetlen zsírsavakat, vitaminokat, ásványi anyagokat és más értékes tápanyagokat tartalmaznak, amelyek csökkentik a koleszterinszintet és a szervezetben lévő gyulladást.

A magvak fogyasztása lényegesen csökkenti a szívbetegség vagy a rák miatti halálozás kockázatát - derül ki egy friss tanulmányból, amelynek alapján minél többet eszik belőlük valaki, annál kisebb az esélye a 30 éven belüli halálozásra. Naponta egy maroknyi mag ötödével csökkenti a bármilyen okból bekövetkező halálozás veszélyét, 30 százalékkal a szívbetegség miatti halálozásét, és 11 százalékkal a rák miattiét. A rendszeres "magevők" ezen kívül vékonyabbak is azoknál, akik egyáltalán nem esznek ilyesmit.

Az eredmények 120 000 egyesült államokbeli férfi és nő adatain alapulnak. "A legnyilvánvalóbb előny a szívbetegség miatti halálozás 29 százalékos csökkenése volt, hiszen ez a vezető halálok" - mondta Dr. Charles Fuchs, a bostoni Dana-Farber Rákkutató Intézet munkatársa a című szakfolyóirat hasábjain megjelent értekezés koordinátora. "Emellett viszont számottevő mérséklődést tapasztaltunk a rák terén is" - tette hozzá.

Érdemes beillesztenie étrendjébe az olajos magvakat!

Kiderült, hogy a magvak rajongói vékonyabbak, kisebb eséllyel dohányoznak, valószínűbb, hogy edzenek, vitaminokat szednek, valamint az átlagnál több zöldséget és gyümölcsöt esznek. A kutatók azonban mindezen tényezőket figyelembe vették a statisztikai elemzés során, hogy megállapítsák a közvetlen összefüggést.

"Analízisünk eredményeként kijelenthetjük, hogy minél többet fogyaszt valaki a magvakból , annál kisebb nála a 30 éven belüli halálozás kockázata" - összegezte Dr. Ying Bao, a bostoni Női Kórház orvosa.

Dr. Ralph Sacco, a Miami Egyetem neurológusa, a kardiológiai társaság korábbi elnöke úgy nyilatkozott a kutatás kapcsán, hogy a magevők előnye abból is származhat, hogy az egészséges rágcsálnivaló miatt kevesebb kísértést éreznek az egészségtelenebb alternatívák, például a chips-ek fogyasztására.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra