A kenyér az emberiség egyik fő tápláléka, amely Magyarországon is alapélelmiszernek számít.
Ma már a nagy választéknak köszönhetően szinte mindenki megtalálja az ízlésének legmegfelelőbb fajtát. Az idősebb generáció tagjainak emlékezetében még biztosan él az otthon sütött kenyér semmihez sem hasonlítható zamata. Vajon felidézhető-e ez az "eltűnőben lévő íz"? A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének Weborvoshoz eljuttatott tájékoztatójával pillantsunk vissza történelmünkben és vessük össze, mennyiben változott meg, illetve mit jelentett a kenyér egykor és ma.
Őseink kenyere
A honfoglaló magyarok minden bizonnyal kovásztalan lepénykenyereket sütöttek, és a kelesztett kenyér készítésének technikáját csak később, az itt élő szláv népektől tanulhatták meg. Az akkor készült kenyér még más volt, mint a mai. A szántóföldeken ugyanis - a megfelelő eszközök és a tisztítás hiánya miatt - elszaporodtak a gyomok, ezért a gabonák közé könnyen belekeveredett pl. a kenyeret ibolyaszínűre festő csormolya, valamint a bódító hatású szédítő vadóc. Ennél veszélyesebb volt azonban, ha konkoly vagy anyarozsgomba jutott a kenyérbe, mivel ezek már komoly, tömeges mérgezéseket okoztak.
A kenyérgabonák lisztjébe azonban nem csak véletlenül kerülhetett idegen anyag, mivel elődeink sokszor rákényszerültek ún. ínségkenyerek sütésére is. Ezért például a tatárjárást követően a kenyér lisztjéhez porított tölgykérget adtak; később a rossz termésű időszakokban pedig a nád-, a gyékény-, a sásgyökér- és a kukoricacsutka őrlemény mellett előfordult, hogy fűrészporral pótolták a hiányzó liszt mennyiségét.
A betevő falat megbecsülése
Modern világunkban az utcán közlekedő és szendvicset majszoló emberek látványa már nem kelt feltűnést, a múlt század elején azonban a fedetlenül vitt étel még elképzelhetetlen volt. Akkoriban az étkezés a táplálék felvételénél sokkal többet jelentett, a családi és emberi rend őrzésének naponta ismétlődő, áhítattal körülvett alkalma volt. Ennek fontos részét képezte a kenyér tisztelete is, melynek nyomai a kenyér sütésétől kezdve a megszegésén át a kenyérmorzsák felhasználásáig fellelhetőek a különböző mágikus eljárásokban és hiedelmekben. Szokás volt, hogy a kenyértésztának cuppogtak, vagy a kenyérsütő asszony felemelte a szoknyáját a kemencébe "vetés" (a kenyerek kemencébe helyezése) után, hogy a kenyér jó magasra nőjön. A kenyérkészítés legfontosabb fázisainál a kés élével keresztet vetettek a tésztára, illetve a sütőlapáttal a kemence szájára. A kenyeret nem volt szabad eldobni, ha leesett a földre, megcsókolták, vagy ráfújtak; még a kenyérmorzsára lépni is nagy véteknek számított, ezért az abroszt gyakran a tűzbe rázták. Megszegés előtt a kenyér aljára keresztet kellett rajzolni, a megkezdett karéjt pedig végig kellett enni. A kenyérsütés napja sok helyen a csütörtök volt, tilalmasnak számított azonban a kedd és a péntek, valamint Luca és Borbála napja.
Te mindent tudsz a kutyádra leselkedő veszélyekről? Teszteld le!
Kenyérsütés egykor
Mivel a kenyérsütés hagyományosan női munka volt, ezért minden lány életében emlékezetes pillanatnak számított, amikor túljutott a "tűzkeresztségen", és önállóan megsütötte első kenyereit. A háztartásokban többnyire kéthetente került sor erre a munkára, amely az előkészületekkel együttvéve 18-20 órán át tartott. Jellemző volt, hogy délben áztatták be az erjesztő anyagot, este szitálták át a lisztet, a kovász érlelését éjszaka, a dagasztást pedig hajnali 2-3 óra körül végezték. Reggel 5 óra tájban vetették be a kemencébe a kenyereket, melyek 2-3 órán keresztül sültek. A házikenyerek súlya átlagosan 4-5 kg volt, magasságuk pedig akár a 20-30 cm-t is elérte.
Kovász: "a kenyér lelke"
Kenyérsütés során a nyers tésztából a következő sütésig mindig félretettek kb. fél kilogrammnyi mennyiséget, és száraz helyen hagyták megszikkadni - ez volt a kovász. A kenyér megfelelő zamatát a kellő ideig érlelt kovász adta meg, mely a benne elszaporodó hasznos mikrobáknak (élesztőgombáknak és tejsavbaktériumoknak) volt köszönhető. Az új tésztába kerülő kovász hatására kezdődött meg a tészta érése. Az ennek során képződő apró gázbuborékok hatására a tészta szerkezete lazábbá, szaga savanyúbbá vált. Minden családnak megvolt a saját kovásza, mástól kölcsönkérni szégyen volt. A kovász elnevezés egy kelet-európai savanyított ital, az ún. kvász nevével mutat rokonságot. A Dunántúlon azonban egykor "záporka" (másképpen élesztő vagy sütni való), a Tisza mentén pedig "pár" (vagy czög) kifejezésekkel is illették a kovászos tésztát.
A jó sikér már fél siker
Alapvetően a kenyeret a kenyérgabonák őrleményeiből (búzalisztből, rozslisztből, vagy ennek keverékéből) készítik víz, segédanyagok (élesztő, só), járulékos anyagok (pl. olajos magvak, tojás, fűszerek) és egyéb adalékanyagok hozzáadásával. A gabonafélék közül a legnagyobb sikér tartalommal - azaz vízben nem oldható fehérje összetevővel - a búza rendelkezik. A kenyértészta akkor lesz könnyen nyújtható, ha megfelelő sikértartalmú lisztből készítik, ami alapját képezi a jó kenyérnek. A sikér ugyanis a tésztában kialakított hálózatos térszerkezete révén képes a tésztaérés során képződő gázbuborékokat megtartani. A rozsliszt fehérjéi erre nem alkalmasak, ezért a rozsból készült kenyérbél tömörebb. Fontos megemlíteni viszont, hogy a rozsliszt a búzaliszthez képest több mint kétszer annyi - az egészségmegőrzés szempontjából lényeges - élelmi rostot tartalmaz, s mindemellett növeli a kenyér eltarthatóságát is.
A kenyér beltartalmi értékei
Mivel a legnagyobb mennyiségben fogyasztott élelmiszerünkről van szó, egészségünk megőrzése szempontjából fontos szempont a nap mint nap asztalunkra kerülő kenyér adagja és tápanyag összetétele is. A hazánkban gyakori túlsúly, érelmeszesedés, cukorbetegség és az ezek következményeként megjelenő társbetegségek megelőzése érdekében javasolt előnyben részesíteni a magasabb élelmi rosttartalmú (teljes őrlésű, magvakkal dúsított, nagyobb rozsliszttartalmú) kenyérféleségek fogyasztását a fehér pékárukkal szemben. Kutatások igazolják ugyanis, hogy pl. a zabkorpával készült termékek gyakori fogyasztása mellett csökken a vér össz-, valamint érfalat károsító LDL- koleszterinszintje is. Bőséges folyadékellátottság mellett a vízben nem oldódó élelmi rostok (hemicellulóz, cellulóz) pedig elősegítik a bél megfelelő működését, ezáltal képesek megakadályozni a székrekedés és más bélproblémák kialakulását. A magasabb rosttartalmú kenyérféleségek több vitamint (B1-, B2-, B6-vitamint), valamint ásványianyagot (magnéziumot és káliumot) tartalmaznak, mint fehér társaik. Bár fehérjéi nem teljes értékűek, napi (nem állati eredetű) fehérjebevitelünk tekintetében mégis alapvetőek, mivel szükségletünk nagy részét a gabonafélékből, fedezzük. Fontos szem előtt tartani azonban, hogy az értékes tápanyagok mellett a kenyér magas energia-, szénhidrát-, valamint sótartalmú táplálék is egyben, ezért fogyasszuk mérsékletesen!
Beazonosítást könnyítő adatok
A kenyereken olvasható kenyércímkéről sok esetben csak az adott kenyér elnevezését tudhatjuk meg. Segíti azonban az eligazodást, ha tisztában vagyunk ezek jelentésével, a leggyakrabban fogyasztott kenyérféleségek alapanyagainak összetételével:
Fehér kenyér : 100 % a búzaliszt (BL 80) aránya.
Félbarna kenyér : 85 % a búzaliszt (BL 112), 15% a rozsliszt (RL 90) aránya.
Rozsos kenyér : 60 % és 85 % közötti a búzaliszt, 15 % és 40 % közötti a rozsliszt aránya.
Rozskenyér: 60 % alatti a búzaliszt, 40 % feletti a rozsliszt aránya.
A többgabonás, búzacsírás, szójás, korpás, burgonyás stb. névvel ellátott kenyerek összetétele a névadó adalékra vonatkozóan (pl. szójás kenyér esetében a szójára) szintén szabályozott. Lényeges előírás, hogy a malátával színezett - a barna kenyérrel könnyen összetéveszthető - kenyéren kötelező feltüntetni, hogy "malátával színezett".
A sütőipar termékei között ma már szerencsére megtalálhatóak a különböző betegségek diétájához illeszkedő speciális kenyerek is (pl. gluténmentes kenyér a lisztérzékenyek, fehérjeszegény kenyér a krónikus vesebetegek, diabetikus kenyér a cukorbetegek, nátriumszegény kenyér a magas vérnyomásban szenvedők stb. részére).
2007-08-26 12:07
Ez is érdekelhet
Forrás: Weborvos
