Lehet egy pohárral több?

Mikor sok? Mikor kevés? Mikor elég? Inni is tudni kell.

Kevés információnk van arról, hogy átlagban mennyi folyadékot fogyasztunk, de a szakemberek többsége úgy gondolja, hogy kevesebbet iszunk a kelleténél. Ez persze nem vonatkozik az alkoholtartalmú italokra, mert az alkoholizálásban vezető pozíciót vívtunk ki magunknak, hiszen a lakosság kb. 6 százaléka alkoholbeteg, s a veszélyeztetettek száma 2 millióra tehető.

Szervezetünkben nincs jelentősebb folyadékraktár, ezért a zavartalan működés érdekében naponta többször is kell folyadékbevitelről gondoskodni. Meglepő, hogy ennyire szűkében vagyunk a víznek, hiszen szervezetünk legnagyobb mennyiségű összetevője a víz. Egy kb. 70 kg-os férfi szervezetében 45 liter víz van, a nőében kevesebb, mert a női test százalékos zsírtartalma nagyobb, s a zsír kevesebb vizet képes megkötni. A 45 literből 30 liter a sejteken belül helyezkedik el, 15 liternyi pedig a sejteken kívül. A sejten kívüli víznek 1/5-e, azaz 3 liternyi az érpályában található, kis része pedig a szem és a fül belsejében, a gerinccsatornában, ill. az ízületekben, stb. van.

A különböző szerveink, szöveteink víztartalma különböző. Az izomzat és a belső szervek víztartalma nagyobb, mint a csontvázé. A szív, a vese, az idegrendszer és a tüdő 76-79 százaléka vizet tartalmaz, míg a zsírszövetben csak 20-25 százalék, a csontokban pedig csak 10 százalék körüli vízmennyiség található. Sportolók szervezete több vizet tartalmaz, mert nagyobb az izomtömegük; a vastartalom a kor előrehaladásával csökken. Valamennyi életfolyamat vizes közegben játszódik le.

A víz többféle feladatot tölt be:

  • a vitaminok, cukrok, ásványi sók és aminosavak oldószere,
  • a víz szállítja a különböző tápanyagokat és az oxigént a sejtekhez, mint vivőanyag,
  • részt vesz a sejtek alakjában és struktúrájának a kialakításában,
  • a bőrről elpárolgó verejték hőelvonó hatásának köszönhetően szerepet játszik a hőmérséklet szabályozásában,
  • szükséges az emésztőnedvek képződéséhez (Naponta 7-9 liter emésztőnedv - nyál, gyomornedv, epe, hasnyálmirigy váladék, bélnedv - választódik ki a béltraktusba, és csaknem teljes mennyiségben szívódik vissza kb. 100-150 ml folyadék kivételével, ami a széklettel távozik),
  • részt vesz kémiai reakciókban, pl.: enzimek és hormonok képzésében,
  • a sejtreakciók közege,
  • a keringés strukturális és funkcionális eleme; a vér 92 százaléka folyadék,
  • nélkülözhetetlen a salakanyagok (vizelettel és széklettel történő) kiválasztásánál,
  • az ízületi folyadéknak köszönhető a csontvégek "olajozott" mozgása az ízületekben,
  • nedvesen tartja, és megvédi a nyálkahártyákat a kiszáradástól, stb.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A vízháztartás nagyon érzékeny és pontos irányítás alatt működik. A folyadékfelvételt a szomjúságérzés szabályozza. Szomjúságot akkor érzünk, ha a szervezetben - már kismértékű folyadékmennyiség-csökkenés miatt - az oldott anyagok koncentrációja valamennyi testnedvben megnő, vagy mert a sejten kívüli folyadéktér csökken, és az "érzékelők" jelzést juttatnak a központi idegrendszerben lévő szomjúságközpontba.

Ugyanez a szabályozás serkenti a vizeletürítést gátló hormon (ADH) elválasztását is. Ez a hormon a vesecsatornácskákban megnöveli a folyadékvisszaszívást, s ezért csökken a vizelet mennyisége, így csökken a vízveszteség.

Ez a szabályozás igen érzékeny, már 200-300 ml-es hiánynál beindul. A vízfelvétel és a vízleadás egyensúlyának eredményeként a test folyadékmennyisége csak szűk határok között ingadozik. Ez azt jelenti, hogy egy egészséges, 70 kg testtömegű férfi szervezetének víztartalma normál körülmények között csak kb. 500 ml határon belül mozog. Ha a vízháztartás egyensúlya megbillen, akár azért, mert a vízfelvétel csökken (szomjazás), akár azért, mert a vízleadás fokozódik (hányás, hasmenés, nagyfokú verejtékezés), a szervezet kiszárad.

Ha csökken a test víztartalma, egyre erősebb szomjúságot érzünk, az étvágy csökken, romlik a közérzetünk, hányinger jelentkezik, a nyálkahártyák elvesztik csillogásukat, az ajkak cserepesek, a nyelv száraz, a szemek beesettek, csökken a fizikai aktivitás és a koncentrálóképesség. Az állapot romlásával hőszabályozási zavar, szédülés, nehéz légzés, fokozódó gyengeség, keringési és légzési zavar alakul ki. A szomjazást szervezetünk rosszul tűri. Ha a test folyadéktartalmának 20 százaléka elvész, a szervezet elpusztul. Hasmenés, hányás előidézte folyadék- és elektrolitveszteség, só-víz háztartási zavar a fejlődő országokban ma is sok gyermek haláláért felelős. Ilyen esetekben a folyadék- és sóveszteség pótlása életmentő.

A szomjúság annak a jelzése, hogy a szervezetnek vízre van szüksége. A folyadékszükséglet függ a kortól, a tápláltsági állapottól, a táplálkozástól, a fizikai aktivitástól, a környezet hőmérsékletétől és páratartalmától, stb. Felnőtteknek naponta 1,5-2 liter folyadékot kellene fogyasztani, további 1 litert pedig a táplálékok víztartalmából nyerhetnek. A táplálék minden kcal-jára 1 ml folyadékfelvételt kellene számítani; ez 2000 kcal tartalmú étrend esetében 2 liter folyadékigényt jelent. A szükséges folyadékmennyiséghez italok, folyékony ételek és élelmiszerek közvetítésével jutunk, egy része, kb. 200-300 ml pedig a tápanyagok elégetésekor a szervezetben keletkezik.

fejes saláta zeller káposzta görögdinnye brokkoli tej narancs burgonya (főtt) tojás sajt kenyér cukor olaj
Néhány élelmiszer víztartalma (%)
96
96
93
92
91
88
87
77
75
42
37
1
0

Több felmérés adataiból értesülhetünk a lakosság energia- és tápanyag-ellátottságáról, az egyes élelmiszerek fogyasztásának a gyakoriságáról, de nincs elég információnk a folyadékfogyasztásra vonatkozóan. Úgy tűnik azonban, hogy kevés a folyadékfelvétel. Ha kevés a folyadékbevitel, vagy nagy a folyadékveszteség, a vesék úgy kompenzálnak, hogy kevesebb vizeletet választanak el, s ilyenkor a vizeletben oldott anyagok koncentrációja növekszik. Ha krónikusan kevés folyadék áll rendelkezésre, megnő az arra hajlamos egyénekben a vesekő, a húgyúti, a vastagbél- és az emlődaganatok kialakulásának a kockázata.

A folyadékbevitel több mint 70 százaléka ivóvízből, ásványvízből, üdítőkből, teából, kávéból, sörből, tejből, levesekből, stb. származik. Figyelembe kell azt is venni, hogy alkoholos italok, kávé és tea fogyasztásakor megnő a vizeletürítés.

Megfelelő folyadékfogyasztás az egészséges étrend szerves része. Gondoljunk arra, hogy a szomjúság már folyadékhiányt jelez, ezért igyunk, még mielőtt megszomjaznánk, és ha szomjasak lettünk, akkor igyunk egy kicsivel többet. Sportolás előtt és után, de erős igénybevétel esetén sportolás közben is inni kellene. Étkezésnél legyen mindig víz az asztalon, a folyadék legyen az étrend része.

A leves a hagyományos magyar konyha értékes fogása, és jó folyadékforrás, kár lenne elhagyni. A zöldségek és gyümölcsök víztartalma nagy, hozzájárulnak a folyadékszükséglet kielégítéséhez. X.évf./IV.szám

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra