Léteznek negatív kalóriákat tartalmazó ételek?

Bizonyára sokan hallották már, hogy vannak olyan ételek, amelyek megemésztéséhez több energia szükséges annál, amennyit tartalmaznak, így tulajdonképpen "negatív" kalóriát viszünk be velük.

Ilyen ételnek tartják például a zellert , amelynek fogyasztásával kapcsolatban kutatás is készült. Egy csésze szárzellerben, ami körülbelül két darabot jelent, 16 kalória található. Egy ilyen mennyiség megemésztésének során körülbelül 14 kalóriát éget el a szervezet. Negatívba tehát nem billen a mérleg, de a maradék 2 kalória valóban minimális - ez a tény, kiegészítve azzal, hogy a zellernek magas a folyadék- és a rosttartalma is, ideális étellé teszi a diétázók számára.

A zellerszárat (vagy angolzellert) sokan csak ízesítésre használják, de a fogyókúrázók egyik népszerű "nassolnivalója" is egyben. A zellerszár azonban jóval többet tehet az egészségünkért - hogy miért érdemes fogyasztani, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Nem mindegy, milyen salátát eszünk

Ugyanakkor a negatív kalóriák létezése talán mégsem teljesen irreális. A Penn State szakemberei egy kutatás során megkérték a kutatásban részt vevő embereket, hogy egy étkezés során fogyasszanak annyi tésztát, amennyi jólesik nekik. Amikor a tésztaétel mellé egy kis tál salátát is meg kellett enniük, kevesebb tésztát voltak képesek elfogyasztani. A végeredmény az lett, hogy salátából plusz 50 kalóriát vittek be, viszont 100 kalóriányival kevesebb tésztát ettek meg, így tulajdonképpen kalóriadeficit keletkezett. Ha negatív kalóriákról nem feltétlenül beszélhetünk is, tény, hogy az étkezés végén a lehetséges kalóriaszám csökkent.

A zeller fogyasztása gyakorlatilag semmilyen kalóriatöbbletet nem jelent
A zeller fogyasztása gyakorlatilag semmilyen kalóriatöbbletet nem jelent

Ez persze attól is függ, hogy milyen salátát eszünk. A zsíros öntettel meglocsolt zöldségek ugyanis természetesen a dresszing miatt sokkal több kalóriát tartalmaznak. Ugyanakkor ha olyasmit választunk, amiben leveles zöldek, uborka, paradicsom, répa , káposzta vagy paprika van, öntetként pedig olívaolajat és citromot vagy ecetet használunk, valóban csökkenthetjük a bevitt kalóriák számát. A hatás fokozható, ha két étkezés között nassolásként is nyers zöldségeket, sárgarépát, zellert, karalábét, kaliforniai paprikát fogyasztunk.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra