Megfelelő folyadékpótlással a szorongás is megelőzhető

A legtöbb ember csupán akkor iszik, amikor már szomjas, pedig szervezetünk egészségét, egyensúlyát tekintve ilyenkor már késő pótolni a folyadékot. Hogy miért? Mert a dehidratáció befolyásolja a hangulatunkat ugyanúgy, mint energiaszintünket, gondolkodásunkat - legalábbis ez derült ki a University of Connecticut's Human Performance Laboratory tanulmányából, mely a The Journal of Nutrition című szaklap februári számában jelent meg .

Mint azt kimutatták, teljesen mindegy, hogy szervezetünkben 40 percnyi séta vagy pihenés után lép fel enyhe dehidratáció, mindkét esetben ugyanazok lesznek a következményei az elégtelen folyadékbevitelnek. Enyhe dehidratációról akkor beszélünk, ha a szervezet teljes folyadékháztartásából 1,5%-nyit veszt el.

A laboratóriumi tesztek azt mutatták, hogy nemcsak mozgás vagy extrém hőség esetén kell fokozatosan ügyelni a folyadékbevitelre - mondja Lawrence E. Armstrong pszichológus, a kutatás egyik vezetője.

"Szomjúságérzetünk nem egyből azután jelentkezik, hogy szervezetünkben 1 vagy 2 százalék folyadékvesztés lépett fel. A folyadékvesztés akkora ugyanis már régen hatással van szervezetünk és tudatunk működésére" - magyarázza Armstrong, aki a témát kutatja immár 20 éve. Mint mondja, az ivás ugyanannyira fontos azoknak, akik egész nap számítógép előtt ülnek, mint a maratoni futóknak, akik akár 8%-nyi folyadékvesztéssel is zárhatják versenyeiket.

Emberek különféle csoportjait vizsgálták: 25 nőt, átlagéletkoruk 23 év volt, és 26 férfit, akiknek átlagéletkora 20 év volt. Minden résztvevő egészséges, aktív életet élt, átlagban 30-60 percet mozogtak naponta.

A vizsgálat során is mozogniuk kellett (futópadon sétálniuk), majd tesztekkel mérték többek között reakcióidejüket, koncentrációjukat, tanulási készségüket és memóriájukat, majd az eredményeket összevetették a megfelelő folyadékbevitel mellett kitöltött tesztek eredményeivel.

Az eredmény nem meglepő, ugyanis a fiatal nőknél már az enyhe folyadékvesztés is fejfájással, fáradtsággal, koncentrációs nehézségekkel járt. A férfiaknál is hasonló eredményeket hoztak a tesztek: a mentális feladatokban nem teljesítettek olyan jól a folyadékvesztés után, különösen a memóriát és az éberséget mérő feladatok esetén, emellett pedig ugyanúgy fáradtságra, fejfájásra, szorongásra panaszkodtak.

A megfelelő folyadékpótlás érdekében ezért napi 2 liter (kb. 8 pohár) folyadékra van szükségünk. Ha nem tudjuk megítélni, ittunk-e már eleget, vizeletünk színe is árulkodó lehet - mondják a szakértők. A túlságosan sötét vizelet arra figyelmeztet, hogy elégtelen volt a folyadékbevitelünk, pótlásra lehet szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra