Mi lesz az ország cukormentes tortája?

Se fehérliszt, se finomított cukor, se mesterséges adalékanyag, se tartósítószer. Ez a Magyarország Cukormentes Tortája verseny. Idén már megvan a három döntős.

Ide jön a szöveg

Megtartották a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által szervezett verseny győztes tortáját augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-ai ünnepségeken kóstolhatja meg először a finomságot. Ezt követően pedig az ország számos cukrászdája árusítja majd.

Az immár hagyománnyá váló Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány azért hozta létre 2012-ben, hogy a cukrászok új, izgalmas recepteket alkossanak, egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészséges életmódra. Elsőként 2012-ben az Almatorta egressel nyert Zila László cukrászmesternek köszönhetően, majd tavaly a Ribizlihabos-almás rétegessel Nándori László tette magasra a mércét a szakma számára.

A verseny zsűrijének elnöke Mautner Zsófia gasztroblogger, a Chili & Vanília szerzője, tagjai: Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, Jókuti András, a Világevő gasztroblog szerzője, Vadon János, rádiós műsorvezető, a Morning Show műsorvezetője, Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ dietetikusa, Pöhm Rudolfné és Pataki János mestercukrászok. A főtámogató 77 Elektronika Kft. képviseletében Ági Tamás belkereskedelmi igazgató-helyettes bírálta az édességeket. Idén a pályamunkák között elsősorban a bogyós gyümölcsök ízei domináltak. A zsűri több túróval készült tortát is kóstolhatott, de pályáztak csokoládés, levendulás és bazsalikomos ízesítéssel is.

A tortákat komoly szempontsor alapján, anonim módon pontozták. Lényeges volt az összetétel, az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom, a magyaros ízvilág, és az innovativitás is. A hozzávalókat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhatták a cukrászok. A győztes torta elemzését a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végzi majd.

Hallgatva a nagyközönség igényére, augusztus 19-20 között nemcsak bemutatják a nagyközönség számára a nyertes tortát, hanem az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közzéteszi a torta receptjét is. A torta nem csak a cukorbetegek választása lehet, hanem mindazoké, akik úgy szeretnék az ízeket élvezni, hogy eközben odafigyelnek arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit esznek.

Az ország cukormentes tortája: a zsűri munka közben

A Magyarország Cukormentes Tortája részeként idén is lesz háziverseny, melyen a legfinomabb és a legegészségesebb otthon készült tortát díjazzuk. A hobbiszakácsok számára a kihívás ugyanaz: fehér liszt és finomított cukor nélkül, kalória- és szénhidrátszegény torta készítése, amely egy cukorbeteg étrendbe is nyugodtan beilleszthető. További részletekért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra