Napi két pohár vörös bort kellene innunk

A számtalan kutatás ellenére úgy tűnik, még nem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, vajon a vörös bor jót vagy rosszat tesz az egészségünknek. Egy brit kardiológus azonban meghozta a saját döntését, és tíz éve minden betegének előírja a vörös bor mértékletes fogyasztását.

Mivel Dr. William McCrea meg van győződve arról, hogy a bor segít megelőzni a szívrohamot és az agyvérzést, gyakran látják, amint egy tálalókocsin borospoharakat tol kórházi osztályán. Az orvos a hagyományos gyógyszerekhez hasonlóan írja fel a vörös bort a szívbetegeinek, pontos adagolással, rendszeres időközönként. Azt állítja, hogy jó eredményei is alátámasztják azt az elméletet, hogy a naponta fogyasztott kis mennyiség jótékony hatással lehet a szívbetegek egészségére.

Dr. McCrea azután kezdett bort osztani a betegeinek, hogy észrevette, a franciáknál sokkal ritkább a szívroham annak ellenére, hogy zsíros étrenden élnek, többen dohányoznak, mint Nagy-Britanniában, és semmivel sem mozognak többet, mint a britek.

A kardiológus azt állítja, hogy a vörös bor antioxidáns hatása következtében felére csökkenti a második szívroham bekövetkezésének kockázatát, és 20 százalékkal csökkenti az agyvérzés kialakulásának kockázatát. Az orvos körülbelül 10 ezer betegnek írt elő naponta kétszer 125 ml vörös bort a swindoni Great Western Kórházban. Dr. McCrea azt is hangsúlyozta, hogy a csavaros tetejű, fiatal borok a legegészségesebbek, amelyek mellesleg a legolcsóbbak is.

Szívroham ellen: vörösbor receptre

"A britek nem isznak rendszeresen alkoholt, de ha mégis, akkor hajlamosak túlzásba vinni. Nem isznak olyan rendszeresen, mint a franciák. A szívrohamon átesett betegem kerül vissza a kórházba, aki az első szívroham után rendszeresen fogyaszt vörös bort. Ez pedig ritka. Közel 10 ezer betegemnek írtam fel a rendszeres vörös borfogyasztást, és kiderült, hogy körülbelül 50 százalékkal csökkenti a második szívroham előfordulásának kockázatát" - mondta a kardiológus.

Az erjesztés során használt vörös borszőlő héja különösen nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz. Az egyik antioxidáns, a reszveratrol, kivételesen hatékonyan segít eltávolítani a vérrögképződésben, a szívbetegség egyik fő kórokában szerepet játszó vegyületeket. A reszveratrol a jó koleszterin szintjének növelése és az artériák kitágítása révén megakadályozza a vérrögképződést az artériákban.

Dr. McCrea szerint a fiatal vörös borok tartalmazzák a legnagyobb mennyiségű antioxidánst . A fehér bor azonban nem gyakorol ilyen jótékony egészségügyi hatást, mivel a szőlő héjában fellelhető egészséges vegyületeket a bor készítése során eltávolítják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra