Veszélyes, ha kevés sót eszünk

Egy nagy vitát keltő friss kutatás szerint, ha naponta kevesebb, mint 3 gramm só jut a szervezetünkbe, akkor ugyanúgy megnő a szívproblémák kialakulásának esélye, mint azoknál, akik túl sok sót fogyasztanak, és emiatt magas a vérnyomásuk.

Andrew Mente, a McMaster University professzora szerint nagyon fontos, hogy a bevitt só mennyisége kiegyensúlyozott legyen, nem szabad se túl sokat, se túl keveset fogyasztani belőle.

Természetesen az American Heart Association (Amerikai Szívtársaság) azonnal össztűz alá vette Mente tanulmányát, tudományos társaság ugyanis napi 1500 milligrammban határozza meg a maximum sóbevitelt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint pedig a napi 5 grammnál több só okoz egészségügyi gondokat.

A kevés sófogyasztás is okozhat egészségügyi gondokat

A felmérések azt mutatják, hogy az USA lakossága például átlagosan napi 3400 milligramm sót fogyaszt, de Mente úgy véli, ez a mennyiség csak azoknak jelent problémát, akiknek magas a vérnyomásuk . Esetükben a só túlzott mértékű bevitele miatt 23 százalékkal nagyobb az esély a szívroham vagy a stroke kialakulására. Míg a túl kevés só fogyasztása 26 százalékkal növeli a szívroham vagy a stroke kockázatát azoknál, akiknek normális a vérnyomása, és 34 százalékkal azoknál, akiknél ez az érték emelkedett vagy kóros (azaz 140/90 Hgmm felett van).

A só szervezetünk számára elengedhetetlen anyag, ám túl nagy mennyiségű bevitele súlyos problémákat okozhat, hiszen általa megnő a vérnyomás, így a szív-és érrendszeri betegségek kockázata. Részletek!

Mente szerint a lakosság nagy része megfelelő mennyiségű sót visz be a szervezetébe, és akiknek nem túl magas a vérnyomása, azoknál az sem gond, ha valamivel többet esznek az ízfokozóból. Tény, hogy a sok só képes túlterhelni a szívet, de Mente úgy véli, a túl kevés sem tesz jót, mert akkor aktiválódik a szervezet renin-angiotenzin-rendszere, ami a vérnyomást és a folyadékegyensúlyt szabályozza.

Mente és kollégái 133 ezer adatait vizsgálták át, mire előálltak megállapításukkal.

Forrás: usnews.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra