Szeptember elején ne akarjon fogorvoshoz menni

Magyarországon az egészségbiztosító évente fejenként 2800 forintot költ fogászati ellátásra. Ez a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata szerint a fele a szükséges minimumnak. A tb-betegeket ellátó fogorvosok egy éve sürgetik a finanszírozás rendezését, de nem történt előrelépés. Emiatt szeptember elején három napon át tiltakozásul várhatóan csak sürgősségi eseteket látnak majd el.

Egy hónap múlva, szeptember 4. és 6. között tiltakozó akciót tartanak a közfinanszírozott fogorvosok. A jelenlegi állás szerint a tb-betegeket ellátó fogászatokon ebben a három napban csak sürgősségi eseteket látnak majd el - tájékoztatta a Magyar Időket Nagy Ákos keszthelyi fogorvos.

fogorvos
Az állami fogorvosok keveslik a juttatásokat, demonstrálnak

A sürgősségi nap főszervezője szerint főként a déli megyékben dolgozó kollégái gondolják úgy, hogy ilyen módon is nyomatékot kell adni követelésüknek. Ez pedig nem más, mint a fogászatokra jutó finanszírozás növelése. Jelenleg a magyar állam évente összesen 28 milliárd forintot, vagyis lakosonként 2800 forintot fordít fogászati ellátásra. A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatá nak számításai szerint ez pont a fele a szükséges minimumnak - mutatott rá Nagy Ákos.

A fogorvosi munka piaci ára valójában a 2800 forint három-négyszerese. Példaként elmondta, hogy egy szűrővizsgálat magánorvosnál legalább négyezer forintba kerül. Ha feltételezzük, hogy a szülők minden gyermeket elvisznek félévente szűrésre, az kétmillió érintettel számolva 16 milliárd forint. Ehhez nem számolták hozzá az olyan kezeléseket, mint a tömés.

Annyi fogorvos hagyta el Magyarországot az elmúlt bő egy évtizedben, amennyit öt teljes évben bocsátnak ki az egyetemek. Van megye, ahol a fogorvosi körzetek 20 százaléka betöltetlen. Részletek!

A MOK fogorvosi tagozata szerint szerint az alulfinanszírozottság miatt egyre több az üres közfinanszírozott fogorvosi praxis . A jelenlegi mintegy háromszázat még éppen el tudják látni helyettesítésekkel, körzetösszevonásokkal, de ha tovább nő a betöltetlen közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok száma, akkor már valóban lesznek olyan helyek az országban, ahol nem lesz állami fogorvos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra