Másképp hat a nők és a férfiak bélrendszerére a diéta

A férfiak és a nők bélrendszerében élő mikrobák másképp reagálnak az étrendi változásokra. Texasi kutatók azt is kimutatták, hogy az egereknél nincs ekkora különbség, ezért a jövőben nem feltétlenül egereken kell kikísérletezni az újfajta diétás orvosi terápiákat.

Még ha ugyanazt a diétát követik, akkor sem ugyanaz az eredmény - erre jöttek rá férfiak és nők adatainak összehasonlításából texasi kutatók. Az amerikai tudósok az emberi bélrendszerben élő mikrobák reagálását tanulmányozták különböző étrendek követésekor. A Texasi Egyetem austini részlegében dolgozó szakértők hat másik intézménnyel működtek együtt és tanulmányukat a Nature Communications című tudományos lapban jelentették meg.

Az eredmények arra mutatnak rá, hogy az egészség megőrzésében és a betegségek gyógyításakor (ha a táplálkozást is érinti a kezelés) immár a nemek közötti különbségeket is figyelembe kell venni - írja a Medical Xpress.com .

A kutatók két halfajnál és egereknél vizsgálták a bélrendszeri mikrobák "viselkedését", és elemezték az emberekről más kutatók által gyűjtött tapasztalatokat. Vagyis a korábbi vizsgálatok eredményeit is áttekintették a texasiak. Halakban és emberekben mutatkoztak különbségek a nemek között, de az egerekben viszonylag kicsi volt az eltérés a hímek és a nőstények között. Az eredmények fényében immár a kutatók felvetették, hogy az egérkísérletek esetleg nem megfelelőek, nem elég hatékonyak az emberi következmények megjóslására, ha étrendi vizsgálatokról van szó. Az egereknél ugyanis nem mutathatók ki jól a nemek közötti különbségek.

Eltérő bélbaktériumok férfiakban és nőkben?

A halakban és az emberekben viszont a mikrobák nemenként eltérően reagáltak a különböző diétákra. Így más-más étrend esetén más-más mikroorganizmusok szaporodtak el, vagy pedig nemenként különbözött a bélrendszerben élő mikrobák diverzitása, azaz az egyik nemnél változatosabb lett az összetételük, mint a másiknál.

Vagyis ezentúl a terápiás célú diétás étrendeknél figyelembe kell venni, hogy férfiakról vagy nőkről van-e szó - állapították meg a tudósok. Itt tehát az étrend és a nemek közötti összefüggésről van szó, amelynek a tudományos magyarázata még várat magára.

Egyes feltételezések szerint a férfiakban és a nőkben a különböző hormonok miatt lépnek fel eltérések, mások a férfiak és a nők immunrendszerének különbségeivel magyarázzák a differenciát. (Az immunrendszer különbözősége pedig másképp hat természetesen a beleinkben élő baktériumokra is.) Az azonban bizonyos, hogy a bélbaktériumok diverzitása nagyon fontos az elhízás, a cukorbetegség és más bélbetegségek, különösen a gyulladásos bélszindrómák megelőzésében, illetve kezelésében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra