Mennyi halat kell ennünk és miért?

Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon nagyon kevés hal fogy - jóval kevesebbet fogyasztunk belőle az ajánlatosnál. Noha a hazai vízrajzi és éghajlati adottságok kedveznek az édesvízi haltermelésnek és halászatnak, a halfogyasztás előnyös egészségügyi hatásaival kapcsolatban pedig tudományos körökben szinte teljes egyetértés uralkodik, nehezen épül be a mindennapjainkba - inkább csak az ünnepi halászlét és rántott halat ismerjük.

Pedig a hal - mint táplálék - jó tulajdonságait hosszan lehet sorolni. Könnyű és könnyen emészthető, fehérjében gazdag étel, tele hasznos tápanyagokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Fontos foszfor, fluor, szelén, vas, kálium és kalcium forrás (a tengeri halakban pedig ezen kívül a pajzsmirigy működésének kedvező jód is található), és gazdag A-, D-, B2-, B6-, és B12-vitaminokban.

Különösen sok szó esik kedvező zsírösszetételéről: az emberi táplálkozásban a halak, azon belül is az olajos húsú fajták jelentik a szervezet számára létfontosságú, ám külső forrásokból pótolni szükséges, többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavak egyik legfontosabb forrását.

Egészséges hús? Igen!

Az omega-3 zsírsavak fogyasztása bizonyítottan jót tesz az egészségnek: a legismertebb haszna, hogy csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát - a statisztikák alapján a nagy halfogyasztó országokban kevesebb a szívbeteg, a pozitív összefüggést pedig kutatások sorozatában mutatták ki az elmúlt évtizedekben. De vizsgálatok tanúsága szerint ezen kívül véd az öregedéstől, enyhíti a gyulladásos állapotokat, erősíti az immunrendszert, jót tesz a bőrnek, megóvhat a krónikus idegrendszeri megbetegedésektől , sőt jótékony hatással lehet a kedélyállapotra is. Mindezek alapján a táplálkozástudományi szakemberek szerint érdemes arra törekednünk, hogy a zsírfogyasztásban az omega-3-ban gazdag táplálékok arányát megnöveljük, erre pedig a halhús az egyik legalkalmasabb tápanyagforrás.

Heti 30 dekagramm hal fogyasztása lenne az egészség szempontjából ideális.

Heti 30 dekagramm hal fogyasztása lenne az egészség szempontjából ideális.

A legmagasabb omega-3 tartalmú halak közé a lazac, a szardínia, a hering, a makréla és a pisztráng tartoznak, a hazai halak közül pedig a busa és a kecsege. Az omega-3 zsírsavak három típusát különböztetjük meg, ezek az eikozapentaénsav (EPA), a dokozahexaénsav (DHA) és az alfa-linolénsav (ALA). Az olajos halakban közülük az erőteljesebb hatású EPA és a DHA található; az elsősorban sötétzöld zöldségekből bevitt ALÁ-t a szervezet alakítja EPÁ-vá ás DHA-vá, így ezek kevésbé hatékony omega-3 pótlást tesznek lehetővé.

A szakmai ajánlások szerint heti 30 dekagramm hal fogyasztása lenne az egészség szempontjából ideális, ami azt jelenti, hogy hetente két-három étkezés alkalmával lenne érdemes halat fogyasztanunk . Ez nem feltétlenül kell, hogy unalmas diétát jelentsen: az egyszerű sült halon kívül párolhatjuk zöldségekkel, készíthetünk belőle pástétomot, fasírt szerű halpogácsát, tehetjük salátába vagy olaszos tésztaételekbe is.

Aki kifejezetten utálja a halat, táplálékkiegészítők formájában is fogyaszthat omega-3-at, de a szakemberek szerint a kedvező szív-érrendszeri hatások eléréséhez érdemes mégis a halhússal próbálkozni, mivel az a jótékony telítetlen zsírsavak mellett további, a szív egészségét védő vitaminokat és tápanyagokat tartalmaz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra