Jobb, ha megbarátkozunk a brokkolival

Úgy látszik, az anyukák nemhiába szekálják gyerekeiket azzal, hogy egyék meg a zöldségeket.

A Baylor Egyetem Orvostudományi Karának kutatói kimutatták, hogy a brokkoliban és más keresztesvirágú zöldségekben előforduló szulforafán laboratóriumi körülmények között csökkenti az akut limfoblasztos leukémiás sejtek számát.

"Az akut limfoblasztos leukémia a fehérvérsejtek rákos megbetegedése, ami főként gyermekeket érint" - magyarázta a szaklapban közzétett tanulmány szerzője, Dr. Daniel Lacorazza. "A gyógyulási arány körülbelül 80 százalékos, de néhány gyerek nem reagál a kezelésekre. Az ő esetükben alternatív megoldásokra van szükségünk."

Brokkoli: egyen virágot rák ellen!

Lacorazza és munkatársai kísérletükben a brokkoliban fellelhető tiszta szulforafánt vizsgálták, amelyről azt állították, megelőző és terápiás hatással rendelkezik a tömör daganatok ellen. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy azok az emberek, akik nagy mennyiségű keresztesvirágú zöldséget fogyasztanak, bizonyos ráktípusok alacsonyabb kockázatának vannak kitéve.

Akik nagy mennyiségű  brokkolit fogyasztanak, kevésbé esélyesek a rákra

A kísérlet során a kutatók Dr. Koramit Suppipat vezetésével gyermekbetegekből kinyert emberi leukémia sejtvonalakat és elsődleges limfoblasztokat kezeltek a vegyülettel. A daganatos sejtek elpusztultak, az egészséges donoroktól származó egészséges sejtek azonban érintetlenek maradtak. A preklinikai egérkísérletek is hasonló eredményeket hoztak.

Lacorazza elmondta, hogy a vegyület a sejtekbe jutva bizonyos fehérjékkel kölcsönhatásba lépve fejti ki a hatását. Bár további kutatásokra lesz szükség, a kutatók mégis úgy vélik, hogy a szulforafánt a hagyományos terápiákkal ötvözve hamarosan hatékonyan fel lehet majd használni a leukémia elleni kezelésben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra