A csontokra is hatással van a hormonháztartás

Van egy olyan betegség, mellyel az emberek többsége nem foglalkozik, egészen addig, amíg annak tünetei nem jelentkeznek, ám akkor már késő. A csontritkulás sajnos a korral is együtt jár, ám a megelőzése kiemelt szerepet kap, hiszen visszafordítani nagyon nehéz, teljesen rendbe hozni pedig lehetetlen.

A csontok a test támasztószövetei, de valamiért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek élettelen dolgok, vagyis hogy a csontot gyerekkorunkban képezzük, amíg növünk, nő az is, majd egyszerűen megáll a növésben, és azután csak van. De ez messze nincs így. A csonttömeg építését magzati korban kezdjük, és intenzitása valóban gyerekkorban a legmagasabb. A csonttömeg maximumát, vagyis a legtöbb, legtömörebb csontszövetet nagyjából 30 éves korunkra érjük el. Ezután a szövet már jellemzően inkább ritkul, kivéve azoknál az embereknél, akik kifejezetten aktív életet élnek.

Ám az épülés és a ritkulás sem kizárólagos. Amikor a csontszövet épül, akkor is bomlik, de előbbi folyamat gyorsabb, így a csonttömeg gyarapszik. 30-35 éves kor után a reláció megfordul, és a szövet gyorsabban bomlik, mint ahogyan épül. Ebből is látszik, hogy a csont egy élő, fejlődő, változó szövet, mely nagyjából 2-3 havonta teljesen megújul az emberi szervezetben.

A csontritkulás hatékony ellenszere A csontritkulást sokáig a menopauzán átesett nők betegségének gondolták, de mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy férfiakat is érinti ez a betegség. Kis odafigyeléssel megelőzhetjük a bajt! Kattintson! A csont élő szövet. Csontépítő sejtek, csont lebontó sejtek, erek, idegek, csonthártya, csontvelő, kollagén, kalcium, foszfor alkotja többek között, anyagcseréje szigorúan szabályozott.

Gondoljunk csak arra, hogy a csonttörés gyógyulásához milyen sokrétű folyamatra és együttműködésre van szükség! A csontrendszer, csontszerkezet kialakulása és fejlődése többek között genetikai, egyedfejlődési, táplálkozási, hormonális faktorok hatása alatt áll. Jellegzetes például a súlyos gyerekkori D-vitamin hiány okozta csont deformitás, az úgynevezett angolkór vagy rachitis. De ide tartozik a menopauza után az ösztrogénhiány okozta csontritkulás is.

A csontritkulással addig nem foglalkozunk, míg a tünetek meg nem jelennek

A csontritkulással addig nem foglalkozunk, míg a tünetek meg nem jelennek

Az osteoporosis

A csontritkulás , vagy osteoporosis egy olyan betegség, melyben a csont tömege, és sűrűsége drasztikusan lecsökken. Korral jellemzően mindkét nemnél megjelenik, ám a hölgyek sokkal korábban is szembekerülhetnek vele.

A csontritkulás tünete sajnos már csak a csonttörések megjelenése, gyakorivá válása lehet, így mire a tünetek alapján ismernénk fel a betegséget, az már igen előrehaladott állapotban van. A csont ritkulása természetes jelenség, ám a mértéke már nagyon nem mindegy. Hogy időben rájöhessünk a bajra, a rizikófaktorokkal kell számolnunk, amik a következőek:

  • Kor: a kor előrehaladtával a természetes csontbomlás sebessége már megelőzi a szövet épülésének sebességét, így az ember veszít a csonttömegből. A betegség kialakulása ennek a folyamatnak a sebességétől, valamint az elért maximális csontsűrűségtől is függ.
  • Táplálkozási, felszívódási zavarok: mivel a csont főleg kalciumból és magnéziumból, és kollagénekből épül fel, ezeket a táplálékkal vehetjük fel. Az étkezési zavarok, mint a bulimia, vagy a felszívódási rendellenességek, mint a crohn-betegség ezért veszélyt jelentenek a csontszövetre is.
  • Gyógyszerek
  • Mozgáshiány
  • Depresszió
  • Pajzsmirigy problémák

Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa hozzáfűzi, hogy a csontritkulás a hölgyeket nagyobb mértékben érinti, mint a férfiakat. Ennek oka, hogy a nők a menopauza alatt erős hormonális változásokon mennek keresztül. A változókor alatt a nemi hormonok szintje lecsökken, ami érinti a csontszövetet is, mivel ezek a hormonok szerepet játszanak a csontképzés serkentésében is.

Diagnózis és kezelés

A csontritkulás felismerése csonttörés nélkül igen nehéz feladat. Mindenek előtt a szakorvos a rizikófaktorokat méri fel, és a családi hátteret kutatja, mivel ez a betegség családi halmozódást mutat. Ezután fizikális, labor, valamint röntgenvizsgálatokkal is kutat a betegség jelei után, hiszen a vérben lévő bizonyos hormonok szintje következtetni enged a betegség jelenlétére, valamint a fizikális és röntgenvizsgálat is fényt deríthet a bajra.

A csontritkulás kivizsgálása során vérvétellel meghatározható a D-vitamin szint, a kalciumszint, a foszforszint, a pajzsmirigy-és mellékpajzsmirigy hormonszint, kollagén keresztkötés, oszteokalcin a vérben, melyek olyan anyagok, amelyek adott esetben tükrözik az aktuális csontanyagcsere állapotot. A csont sűrűségét (idegen szóval denzitását) speciális röntgenvizsgálattal állapíthatjuk meg, kiemelt területeken, például gerinc vagy combnyak. Ez a vizsgálat az oszteodenzitometria (ODM), más néven csontsűrűségmérés. A csontritkulás kezelése azért fontos, hogy ne következzen be csonttörés!

Ha a betegség beigazolódik, akkor életmódváltással, és gyógyszeres kezeléssel lehet tenni ellene, melyet minden esetben a szakorvos javasol, és felügyel.

Forrás: Budai Endokrinközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra