A legjobb szőrtelenítő módszer - ahogy a bőrgyógyász látja

A szőr sohasem úgy nő az emberi testen, ahogyan annak gazdája szeretné, ezért kénytelen folyton igazgatni, vagy egyenesen eltávolítani. Ez nem mindig kellemes, hiszen a szőr mégis csak a test része, és nem könnyen válnak meg egymástól.

A Miami Skin Institute bőrgyógyász alapítója, S. Manjula Jegasothy, szerint, ha a szőreltávolítást csak hatékonysági szempontból nézzük, akkor a lézert semmi sem verheti meg. Fontos azonban, hogy orvos felügyelete mellett történjen a lézeres beavatkozás, mert a technika hiperpigementációt (bőrsötétedést) okozhat, ha nem szakszerűen használják. A teljes sikerhez általában három kezelésre van szükség, majd évente egyszeri, vagy kétszeri karbantartásra. De ez a megoldás nem csak hatékony, hanem drága is.

Aki nem akar ennyit költeni vagy nem szívesen fizet a kozmetikusnak, választhatja az otthoni gyantázást vagy a multipengés borotválást. A trükk abban van - mondja Jegasothy -, hogy a gyantát a kezelendő bőrfelületnek megfelelően kell kiválasztani, és figyelembe kell venni a bőr egyéni érzékenységét is. A használat előtt a gyantát érdemes egy nem feltűnő helyen, például a csukló hátsó részén kipróbálni.

Lézeres szőrtelenítés: hitek és tévhitek A hagyományos szőrtelenítési eljárások rövid távú megoldásokat nyújtanak, és számos veszélyes bőrproblémát eredményezhetnek. A lézeres szőrtelenítés látványos és hosszú távú megoldást kínál, ám bizonyos szabályokkal itt is érdemes tisztában lenni. Kattintson! A borotválásnál kevesebb a kockázat, s ez szükség esetén naponta akár kétszer is megismételhető, ha a bőr elég hidratált a folyamat alatt és közvetlenül utána - mondja a bőrgyógyász. "Az pedig csak egy mítosz, hogy a gyakori borotválás megerősítené a szőr növekedését. A szőrszálak, amikor hosszabbra nőnek, a végük felé elvékonyodnak. A szőrtelenítés után (mindegy, hogy az gyantával vagy borotvával történt) a folyamatosan növekvő szőrszálak egy erősebb szakasza lesz kitapintható a borotválás után. De ez nem a fokozódó növekedés jele, csak a szálak vastagabbak a tövüknél" - mondja Jegasothy.

Az csak mítosz, hogy a gyakori borotválás megerősíti a szőr növekedését.

Az csak mítosz, hogy a gyakori borotválás megerősíti a szőr növekedését. Az érzékeny arcon a dermaplaning technika is bevethető, amely egy speciális ívelt pengével történik, s gyengéden távolítja el a szőrszálakat minimális irritációval. A bőrgyógyász szerint a dermaplaning még a legérzékenyebb bőr esetében is biztonságos, s további előnye, hogy finom bőrhámlást is előidéz, hiszen az elpusztult sejteket eltávolítja a szőrrel együtt a bőr felszínéről.

Ha a sebesség számít, akkor jönnek a szőrtelenítő krémek, amelyek nagy területeken és gyorsan szabadítanak meg a szőrszálaktól. A krémet egyszerűen el kell simítani a megcélzott területen, s mindegy öt percet után lemosható vagy ledörzsölhető egy meleg zuhannyal. "Ahhoz, hogy csökkenjen az irritáció kockázata, azt a módszert is alkalmazni lehet, hogy 1-3 perc után a területet leborotválják, majd meleg zuhannyal lemossák. Az allergiás reakció elkerülésére, mindig egy kis foltban érdemes próbát végezni" - szögezte le Jegasothy.

A legjobb szőrtelenítő módszer - beleértve a gyantacsíkokat, az epilátorokat, a villanófényes (IPL) technológiát és a többi megoldást is, amelyekről ezúttal külön nem esett szó - végeredményben attól függ, hogy milyen típusú a bőr és melyek a szőr növekedésével kapcsolatos személyes tapasztalatok. A legjobb hatást azonban csak akkor lehet elérni, ha megvédjük magunkat a legrosszabbtól. Ezért a kezelések, beavatkozások legfontosabb szempontja nem a szőr eltávolítása, hanem az irritáció elkerülése kell, hogy legyen.

Forrás: Women's Health

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra