Hajszínünk ezt árulja el egészségünkről

A tincseink természetes színét a génjeink határozzák meg. Ezzel kapcsolatban bizonyos részleteket még mindig kutatnak a szakemberek, van viszont néhány olyan dolog, amit már kiderítettek a hajszín és a fizikai állapotunk kapcsolatáról.

A hajszín megjósolhatja a bőrrákra való hajlamot

A vörös hajúak a világ népességének mindössze két százalékát teszik ki, a melanomások 16 százaléka pedig vörös hajú. Egy 2016 júliusában megjelent tanulmány szerint egy speciális génvariáció felel a vörös hajért és a szeplőkért, és akikben ez megvan, azoknál 42 százalékkal gyakrabban fordulnak elő bőrrákot okozó genetikai mutációk. Ez olyan, mintha plusz 21 évet töltenénk a napon - olvasható a tanulmányban.

A vörös hajúak a világ népességének mindössze két százalékát teszik ki, a melanomások 16 százaléka pedig vörös hajú
A vörös hajúak a világ népességének mindössze két százalékát teszik ki, a melanomások 16 százaléka pedig vörös hajú

Utalhat a fájdalomtűrő képességre

A vörös hajúaknak a fájdalommal kapcsolatban sincs szerencséjük. Egy 2009-es tanulmány szerint ők jobban félnek a fogorvostól - kiderült, hogy többek között azért, mert egy génvariáció miatt ellenállók bizonyos fajta érzéstelenítőkkel szemben, így több fájdalmat tapasztalnak meg életük során. A vörös hajúaknak sokszor nagyobb adagra gyógyszerre van szükségük ahhoz, hogy ne érezzék a fájdalmat, mert a szervezetük másképp dolgozza fel a vegyi anyagokat.

A hajszín hatással van a látásunkra is

Ahogyan öregszünk, a látásunk egyre gyengülhet a makuladegeneráció miatt, ami elhomályosítja a látást, általában a középponttól a látószög széle felé. A betegség kialakulása általában 60 éves kor fölött kezdődik, és a dohányzás a duplájára növeli a rizikóját. Egy kutatásból az derült ki, hogy azok a szőke és vörös hajú emberek, akik a tinédzser éveik alatt fokozott napsugárzásnak voltak kitéve, nagyobb eséllyel fognak ilyen jellegű látászavarban szenvedni. A sötét hajúaknál azonban a jelek szerint a napsugárzás nem növeli az időskori makuladegeneráció kialakulásának esélyét.

A vörös hajszínért is felelős MC1R génvariánsok hordozása olyan, mintha a személy plusz 21 évig lenne kitéve a napsugárzás hatásainak. Részletek!

Jelezheti a Parkinson-kórra való fokozott hajlamot

Sajnos ezzel kapcsolatban is a vörös hajúak jártak rosszul - egy 2009-es tanulmányban írnak arról, hogy a vörösök nagyobb eséllyel lesznek Parkinson-kórosak , mint a sötét hajúak. A pontos okot egyelőre nem tudták megfejteni a szakértők, de valószínűleg a melanintermelődéshez van valami köze.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra