Ősszel is fenyeget a bőrrák

Megérkeztek az egyre hűvösebb reggelek, ami azt jelenti: beköszöntött az ősz! Itt az ideje leporolni a sálakat és a csizmákat, de várjunk még a naptejes flakonok szekrény mélyére süllyesztésével.

A nyári hőség elmúltával ősszel sokkal kevésbé tűnik fel, ha hosszú ideje tartózkodunk a napon. Holott mindössze néhány percnyi napsütés is elég, hogy károsítsa a bőrünk DNS-ét, függetlenül attól, hogy ezt a napfényt nyáron vagy ősszel szívjuk-e magunkba.

A bőrünket érő napsütés okozta károsodás halmozódik. És éppen ez a fő oka, hogy az őszi napozás igen is számít, annak ellenére, hogy a hűvösebb hónapokban már gyengébb a napsugarak ereje. Ősszel persze már a ruházatunk is véd minket, testfelületünk egyre kisebb része van szabadon kitéve a napsugarak káros hatásainak, de annak érdekében, hogy minimalizáljuk a bőrrák kialakulásának kockázatát, fontos védeni ezeket.

Ősszel is fontos a napvédelem
Ősszel is fontos a napvédelem

Napvédelem ősszel

A napsütés káros hatásai ellen nyújtott védelem tekintetében a különböző ruhadarabok között is jelentős eltérés lehet. Általában elmondható, hogy a szorosabb szövésű ruházat nagyobb védelmet biztosít. Ha tehát például egy laza kötésű kardigánt viselünk egy póló felett, akkor érdemes egész karunkat bekenni 15 (vagy magasabb) faktorszámú napvédő krémmel, hiszen a laza szövésű, kötött anyagon könnyebben áthatolhatnak a napsugarak.

Aktuális szettünktől függetlenül arcunknak biztosan szüksége lesz napvédelemre . A legegyszerűbb módja, hogy a napsütés elleni védekezést napi rutinunk részévé tegyük, hogy lecseréljük az archidratáló krémünket olyanra, amely legalább 15-ös faktorszámú védelmet nyújt. De érdemes valamennyi napütésnek kitett testrészünket, így nyakunkat, kezünket és fülünket is bekenni napvédő krémmel.

A bőrrákok a leggyakoribb rákféleségek, legtöbb formájuk azonban gyógyítható. Melyek a leggyakoribb változatok, hogyan ismerhetjük fel őket? Részletekért kattintson !

Válasszunk megfelelő krémet!

A megfelelő napvédő krém kiválasztásában azonban nem csak a faktorszám számít. Éppen ezért összeszedtünk néhány tanácsot az ideális őszi naptej kiválasztásához:

  • Napi szinten használjunk 15-ös vagy nagyobb faktorszámú fényvédőt!
  • Felejtsük el a szoláriumot!
  • Használjunk széles spektrumú, az UVA- és az UVB-sugarak ellene egyaránt védelmet biztosító krémet!
  • Vegyünk megfelelő minőségű napvédőt: az EWG (Environmental Working Group) nevű, az emberek egészségével és környezetvédelemmel foglalkozó non-profit szervezet tanulmánya szerint az általuk tesztelt fényvédők háromnegyede nem nyújtott megfelelő védelmet.
  • Használjunk 15-ös faktorszámú ajakbalzsamot is!

Ahogy már említettük, ha őszi napvédelemről beszélünk, akkor a legfontosabb alapvetés, hogy minden napsütésnek kitett testrészünkön használjunk napvédő krémet. És - szintén a nyári használathoz hasonlóan - ősszel is fontos, hogy kétóránként újra bekenjük magunkat a megfelelő szintű védelem biztosítása érdekében.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra