"Az izmok elfáradnak, nincs pihenés"

A kihívás félidejénél járva azt a tanácsot tudnám megfogalmazni, hogy ne edzünk ennyit egymás után - tartsunk néha pihenőt.

Megfogadtam, hogy naponta keményen edzek egy teljes hónapon át - és ettől természetesen azt is várom, hogy jobb formába lendülök. Nem vagyok kezdő, hiszen évek óta sportolok, de eddig nem tartottam magam ennyire szigorúan a napi mozgáshoz, mindig voltak pihenőnapok, amikor erőt merítettem a folytatáshoz. Most viszont kezdek elfáradni, ez nem panasz, tényként osztom meg. De nézzük részletesen, mit is takar pontosan ez a fáradtság és milyen kihívásokkal kell megküzdenem.

"Akkor te most nem ehetsz semmit?" Eljátszottunk-e már azzal a gondolattal, hogy miről tudnánk lemondani a legkönnyebben, ha valamilyen okból szükséges lenne? A HáziPatika.com szerkesztősége most megmutatja, mennyire nehéz belevágni és végigcsinálni egy 30 napig tartó kihívást. Többek között étrendi megszorításokat, illetve intenzív mozgást vállaltunk be. A részletekért kattintson !

30 helyett 36 nap

Elnéztem a napokat és már a május 1-jei startnál túl voltam 6 napnyi folyamatos edzésen. A 30 napos kihívásból így 36 napos lett. Az elmúlt napok tanulságait pedig kár lenne elhallgatni: az izmok elfáradnak, nincs elég pihenőidő, nagyobb a sérülésveszély még akkor is, ha folyamatosan tolom magamba a vitaminokat és különféle roboráló szereket. Tehát ezt a megfeszített tempót nyugodt szívvel senkinek nem tudnám javasolni. Azoknak végképp nem, akik nem elég edzettek. A rendszeres mozgás valóban fontos, de bőven elég minden másnap edzeni. Legyenek változatosak a gyakorlatok, és ne hajtsunk magunkat halálra.

El kell fogadnom magam... csapzottan is
El kell fogadnom magam... csapzottan is

El kell fogadnom magam... csapzottan is

Olvassa el a cikksorozat további cikkeit is!

A másik óriási kihívás, amire korábban nem gondoltam, hogy el kell fogadnom magam a videókon. Mint a legtöbb emberben, bennem is van egy jó adagnyi hiúság. De tanulom elfogadni magam, edzés közben is. Csapzottan, álmos fejjel, smink és szűrők nélkül megmutatni magam - talán ez volt eddig a legnehezebb. Mert amúgy sem talpig sminkben rohanok az edzőterembe, így a kamera kedvéért sem fogok úgy tenni, mintha igen. Persze az elején folyamatosan vizslattam a külsőm, mennyire látszik a felesleg rajtam, hogyan festek, ha már jól kifáradtam, mennyire nézek ki öregnek és fáradtnak. Aztán leszoktam erről is.

És azon félelmem is megalapozatlan volt, hogy majd mások fognak megjegyzéseket írni a kinézetem miatt. Úgy tűnik, jóval szigorúbb vagyok magammal, mint mások velem. Lassan kezdek békét kötni a párnácskáimmal, a ráncaimmal és úgy általában a reggeli tükörképemmel.

Fontos, hogy a család (is) mellénk álljon

Sokat segít nekem, hogy a férjem támogat ebben a kihívásban, és sok egyéb feladatot átvállal erre az időszakra. De nagyon hálás vagyok az edzőmnek is, Heim Péternek, aki nem unja még a rengeteg videót, hogy sokszor már leírja a teljes edzéstervet mire érkezem, hogy ne legyen vele gondom. A feleségének, Annának is köszönet jár, mert amikor már nagyon unom magam a videókon, akkor beugrik ő helyettem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra