"Furcsán néztek, hogy sárosan megyek a lányomért"

Áprilisban elhangzott egy viszonylag ártatlannak tűnő kérdés az irodában: ki miről mondana le, milyen kihívást vállalna egy hónapon át? Nem gondolkodtam sokáig, rögtön tudtam a választ. Futni fogok és hurrá, végre van motivációm is hozzá. Könnyebbnek gondoltam pluszban bevállalni valamit, amit amúgy is szeretek csinálni, mint lemondani valamiről, ami után sóvárognék egy hónapon át.

Végiggondoltam, hogy mennyit tudok futni, mekkora távot vállaljak, ami valódi kihívás számomra. Így lazán beígértem 200 kilométert egy hónap alatt. Azzal nem számoltam, hogy az elmúlt másfél évben talán összesen nem futottam ennyit. Volt időszakom, amikor rendszeresen és sokat mentem, de ezek inkább csak korszakok voltak. Másfél éve alig mozogtam valamit. Örültem a feladatnak, mert végre volt motivációm előszedni a futócipőm és újra nekikezdeni.

Laura 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt eszik naponta, Attila egyáltalán nem fogyaszt hozzáadott cukrot, Era pedig mindennap keményen edz. Szerkesztőségünk tagjai mind más-más vállalást tettek májusra, de a cél közös: kipróbálni és bemutatni, hogy az egészséges életmód jegyében közel sem lehetetlen változtatni a hétköznapi rutinon. Részletek itt.

Elkezdeni viszont nem is olyan egyszerű. Az első futás nagyon jól ment, de másnap mindenem fájt, ezért rögtön pihenőnapot tartottam, meg amúgy is jöttek a sokkal fontosabb dolgok a hétköznapokban. Harmadnap elkezdett esni az eső, és három napig el sem állt. Gondoltam, sebaj, van még idő bőven, majd behozom a lemaradást. Egy hét után kezdtem ráébredni, hogy valamit tenni kell, mert csak az idő szalad, én meg egy helyben nyavalygok, várom a jó időt, keresem a kifogást. Pont azt teszem, mint az elmúlt másfél évben. Így aztán nagyjából a hetedik napon vettem egy mély levegőt és valami vízhatlanszerű ruházatot, és kimentem az erdőbe. Nem volt könnyű. Az első héten mindennap máshol fájt a lábam. Sportkrémekkel és mirelit zöldborsóval próbáltam nyugtatni sajgó térdeimet. Ráadásul a sáros, kihalt erdőben sem jöttek szembe motiváló futótársak.

Mára rutinosabb vagyok, és egyből esőkabátban indulok futni
Mára rutinosabb vagyok, és egyből esőkabátban indulok futni

A kezdeti 6 kilométeres körökből 7 lett, majd 10, hogy a hónap végére elérjem a kitűzött célt. Szerencsére a test nem felejt. Az első futós hét után elmúltak a kezdeti fájdalmak, szépen kialakítottam a tempómat és az útvonalamat is. Már rutinosan esőkabátban indulok el, mert sosem tudhatom, hogy menet közben nem fog-e esni. Amúgy meg legtöbbször szakadó esőben indulok neki. Nem várhatom meg, hogy kitisztuljon az ég, a napjaim szigorúan be vannak táblázva, hogy a munka és a család mellett beleférjen a futás is. Csak ovi előtt és munka után tudok időt szakítani erre.

Az óvodában eleinte furcsa szemekkel néztek rám, hogy csurom vizesen, sárosan, csapzottan, futóruhában érkezem a kislányomért. De a lányom mindenkinek eldicsekszik, hogy anya tett egy vállalást a munkahelyén. Nem vagyok benne biztos, hogy a kis háromévesem tudja-e, mit jelent ez, de látom rajta, hogy nagyon büszke rám, és ebből nagyon sok erőt tudok meríteni.

Olvassa el a cikksorozat további cikkeit is!

Jelenleg 137 kilométernél járok, és még mindig biztos vagyok abban, hogy vállalni könnyebb, mint lemondani valamiről. Ezzel a rengeteg futással azért lemondtam a háztartás rendben tartásáról. Az elmúlt hetekben se időm, se energiám nem maradt arra, hogy a megszokott módon intézzem a házimunkákat. Mostanra már kezd frusztrálni a halom szennyes, vasalnivaló, kongó hűtőszekrény, de még nem adom fel, érzem, hogy menni fog, és nagyon szeretném bebizonyítani magamnak, hogy le tudok futni 200 kilométert egy hónap alatt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra