A modern nyugati demokráciák egyik legfényesebb sarokköve a szabad vallásgyakorlás lehetősége, amely ezzel együtt eredményezhet néha olyan helyzeteket, melyeket az adott vallás követőinek körén kívül állóknak nem könnyű megemészteniük. A kultúrkörünkben ma elérhető vallások hívei egyfelől meglehetősen sikeresen egyeztetik össze vallásuk tanításait a szekularizált tudomány, oktatási rendszer és államélet alapszabályaival és követelményeivel - nem is nagyon tehetnek persze másként, hiszen a hatóságok ezt ki is kényszerítik belőlük -, felnőtt emberek esetében ugyanakkor nem szólhatunk bele, ha valaki, aki betartja a hatályos törvényeket, nem akarja minden téren elvégezni ezt az összeegyeztetést, így például elutasítja a modern orvostudomány vívmányait.
Sajnáljuk ugyan, ha valaki a hite miatt lemond egy kezelésről, és meghal, amikor a tudomány kínálta lehetőségeket választva még 5-10-20 méltóságteljes, boldog évet is leélhetett volna a társadalom értékes tagjaként, de nem büntethetünk meg senkit egy ilyen döntésért. De vajon miért tesznek így bizonyos vallások hívei? És hol van az a határ, amelynek átlépése még a fentiek szellemében is elfogadhatatlan?
Vér és szív
Ahogy a hívőknek muszáj elfogadniuk a nyugati világban szekuláris államuk törvényeit, úgy ezen államok orvosainak is minimum melegen ajánlott, hogy - a bizalmas viszony fenntartása és a gyógyítást hátráltató konfliktusok elkerülése végett - tekintettel legyenek pácienseik vallási meggyőződésére. A betegek hitének jellegzetességei a gyakorlatban viszont többnyire csak apróságokban öltenek testet, amelyek az orvosoktól csupán szimpla figyelmességet kívánnak. Ha tudják például, hogy egy muzulmán nő esetében a test eltakarása kulcsjelentőségű, ha tisztában vannak vele, hogy egy buddhistának a tiszta tudat kiemelten fontos (ami beleszól például a fájdalomcsillapítók használatába), ha értik, hogy a hinduk jobb és bal kezük használatát felosztják a "tiszta" és a "tisztátalan" cselekvések között, akkor kis türelemmel elkerülhetik, hogy egy pácienst akaratlanul a méltóságát sértő, szorongást vagy egyenesen a gyógyítás visszautasítását kiváltó helyzetekbe kényszerítsenek.
Kisebb keresztény csoportok hívei esetében azonban adódhatnak ennél bonyolultabb helyzetek is. A Jehova Tanúi hívei például elutasítják a vért is tartalmazó gyógykészítményeket, valamint a vért, illetve a vér alkotóelemeit mozgató átömlesztéseket. Ezt több bibliai szöveghelyre hivatkozva teszik. Az egyik Mózes III. könyve, 17:10 (Károli Gáspár fordításában):
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A másik az Apostolok Cselekedetei, 15:28-29:
A jehovisták tradíciójának egyébként nem része a hitgyógyítás (vagyis a modern orvostudomány egészének elutasítása, és kizárólag az ima, a hit révén elérni gondolt testi gyógyulás), a vérrel kapcsolatos tiltást viszont nagyon komolyan veszik, olyannyira, hogy sok jehovista egy kártyát tart magánál, amely öntudatvesztéssel járó vészhelyzet esetén jelzi az orvosoknak az erre vonatkozó igényt.
Hasonló látható az egyik amerikai keresztény közösség, a modern társdalomtól a lehető legnagyobb távolságot tartó amishok esetében is, akik nem mondanak le egészen az orvosi segítségről, de szűrésekre nem járnak, terhesgondozást nem végeznek, a szívátültetésbe pedig nem egyeznek bele - és sokszor egyéb szívműtétekbe sem -, mert nézeteik szerint a szív zárja magába a lelket a testben. A még nem megkeresztelt, azaz újszülött gyerekek azonban kivételt képeznek náluk e szabály alól - és ezzel el is jutottunk azokhoz, akik miatt a legélesebb viták robbannak ki az orvosi segítség vallási alapú elutasítása kapcsán. Megteheti-e egy szülő, hogy vallása tanításai miatt nem viszi orvoshoz gyermekét, akinek a testi épségéért ő felel?
A Keresztény Tudomány, ami nem tudomány
A kérdés azoknál a vallási csoportoknál válik igazán élessé, amelyek tagjai nem csupán az orvoslás egy-egy részét utasítják el úgy maguk, mint a gyerekeik részéről, hanem annak voltaképp az egészét. Ez a felfogás ma is tetten érhető bizonyos, az Amerikai Egyesült Államokban ténykedő, kisebb keresztény csoportoknál. Közülük a legnagyobb hatású minden bizonnyal a Keresztény Tudomány nevű, szentháromságtagadó új vallási mozgalom. (Eredetiben Christian Science: a csoport nevének magyar fordítása pontatlan és félrevezető, mert esetükben valójában nem valamiféle tudományváltozatról van szó, hanem "keresztény tanról".) Ennek gondolati magvát a XIX. században, New Englandben formálta meg egy Mary Baker Eddy nevű asszony (Stefan Zweig A lélek orvosai című könyvének egyik alanya), aki 1875-ös, Tudomány és Egészség - Kulcs a Szentíráshoz című könyvében kifejtette, hogy a valóság spirituális jelenség, az anyagi világ pedig illúzió.
A betegségek ebből következően mentális hibák, nem pedig fizikai rendellenességek, ezeket pedig éppen ezért csak az ima segíthet kiigazítani. A vallási vezető asszony szerint a gyógyszerek arra utalnak, hogy valamit meg kell javítani - szerinte viszont a spirituális valóság tökéletes, így csak a vele kapcsolatos hiedelmekkel lehet dolgunk. Egyúttal azt is vallotta, hogy már a betegségek néven nevezése is fizikai tüneteket okozhat, ha pedig számolják az emberek életéveit, akkor ez csökkenti a várható élettartamot.
Eddy írása a Keresztény Tudomány alapkönyvévé vált (a Biblia mellett), amelyből 2001-es adatok szerint 9 millió példányt adtak el a megelőző évtizedek során. A különös az, hogy szokatlan elképzeléseit a vezető asszony nem a bibliai szöveghelyek (mégoly sajátos) értelmezéséből, hanem a maga állítólagos gyakorlati eredményeiből szűrte le. A XIX. század legvégén például egy cikkében azt állította, hogy ő maga már tuberkulózist, diftériát, sőt egyszer rákot is gyógyított a hit erejével, és itt még nem is állt meg: elbeszélése szerint vakokat tett újra látóvá, süketek fülét nyitotta meg a szóra, valamint lábra állította a bénákat.
A Keresztény Tudomány követői mindezzel együtt sem mondanak nemet minden egyes orvosi beavatkozásra: fogászt, látszerészt, szülészt és csonttörés esetén belgyógyászt például igénybe vesznek - mert bár ezeket a bajokat is lehet szerintük imával gyógyítani, nehéz elsajátítani ennek praktikáját. Alapelvként pedig mindig azt hangsúlyozzák, hogy az ima akkor a leghatásosabb, ha nem keveredik biológián alapuló orvoslással.
A csoport elsősorban azért lehetett sikeres, mert ebből a szempontból jó időben, a XIX. század végén jelent meg, amikor még elég bizonytalan lábakon állt a modern gyógyítás (higiéniai problémák, az antibiotikumok hiánya és egyes sebészeti fogások kiforratlansága miatt). Ehhez képest pedig az ima, avagy, ahogy rajtuk kívül mindenki más látta: a placebohatás sok pozitív eredményt hozott. A II. világháború után viszont az orvostudomány elképesztő tempójú fejlődése rendesen megritkította a híveik számát, ami még így is legalább százezres lehet ma, mely számba olyan jeles filmszínészek is beletartoznak, mint Robert Duvall és Val Kilmer.
Kígyók és mérgek
Nem a Keresztény Tudomány azonban az egyetlen keresztény vallási csoport ma Amerikában, amely elutasítja a modern orvostudományt. A legextrémebb példákat alighanem a kígyószelídítő szekták jelentik, amelyek (szerencsére csak felnőtt) tagjai mérgeskígyókat dédelgetnek a kezükben, kitéve magukat a potenciális marásnak, amelyet aztán csak a hitükkel óhajtanak meggyógyítani, mégpedig az alábbi újszövetségi szöveghely betű szerinti értelmezése nyomán:
Márk 16:17-18:
Ahogyan azt várni lehet, ez a gyakorlat több hívő esetében is kórházi ápoláshoz, illetve halálhoz vezetett, bár a marásos esetek ezeknél a szektáknál - köszönhetően mindenekelőtt a kígyók áldott jó természetének - relatíve ritkák. Az orvosi kezeléseket viszont ennél látszólag kevésbé elvadult csoportok is elutasítják. A teljesség igénye nélkül ilyen például még a The Body (A Test, avagy Krisztus teste), amelynek tagjai még szemüveget sem viselnek, a Church Of The First Born (Az elsőszülött temploma) vagy a Followers Of Christ (Krisztus követői). Az utóbbiból egy már felnőtt korábban kiugrott férfi például a Guardian újságírójának elmondta , hogy 12 évesen a bokáját törte, de nem vitték orvoshoz, ehelyett olívaolajjal kenték a sebet, kóser bort itattak vele, és újra meg újra rá kellett állnia a törött bokára, amikor pedig elájult a fájdalomtól, őt hibáztatták, hogy nem elég erős a hite.
Adódik a kérdés: hogyhogy nem kerültek ezek után börtönbe legalább a fiú szülei? És az övénél még rosszabb esetek is voltak. Az elmúlt évtizedek során a felsorolt és azokhoz hasonló szektákban felnövő gyerekek esetében a következők okoztak halált azért, mert szüleik nem fordultak velük (egyáltalán vagy időben) orvoshoz: agyhártyagyulladás, tüdőgyulladás, diabétesz, kanyaró, kiszáradás hasmenés miatt, vérmérgezés, epilepszia, köldökzsinórtól fulladás, és rák. Az Európai Unióban, így hazánkban is, ahol a kiskorú veszélyeztetését kimeríti az is, ha a szülő szükség esetén nem biztosítja a gyermek orvosi ellátását, a bármilyen hitű szülők ilyen esetekben nem hivatkozhatnának a vallási szabályaikra a hatóságok előtt, Amerika egyes államaiban ez viszont másképp van - ami a lehető legkonkrétabban a fentebb bemutatott Keresztény Tudománynak köszönhető.
Hívők és jogi kiskapuk
1974-ben, Richard Nixon elnöksége alatt meghoztak egy fontos törvényt Amerikában, amely a gyermekbántalmazások megelőzése, illetve megfelelő súlyú szankcionálása miatt született - ám az elnök két tanácsadója, John Ehrlichman és H. R. Haldeman, akik mindketten a Keresztény Tudomány követői voltak, elérte, hogy az orvostudomány vallási alapú elutasítása kivételt képezzen a törvény hatálya alól (érdekesség, hogy mindkét férfi szerepet játszott az elnök lemondásához vezető Watergate-botrányban, és börtönbe is kerültek emiatt.)
Azon gyerekek botrányos esetei miatt, akiket minden jel szerint megmenthettek volna az orvosok, később jelentősen módosult ez a törvény, ezzel együtt Amerikában ma is több mint 30 állam nyújt valamilyen szintű védelmet a gyermekeiket vallási okokból az orvosi ellátás egy részétől (például és leggyakrabban a védőoltástól) elzáró szülők számára, miközben hat olyan állam is létezik a szövetségi köztársaság nagyobb dicsőségére, amely büntetlenül hagyja akár a gondatlanságból elkövetett emberölést is, ha a vallási alapozottság bebizonyítható.
A gyerekek érdekében egyébként még az ilyen kivételeket engedélyező államok is próbálnak ésszerűbb kikötéseket tenni, így például számos helyen törvénybe foglalták, hogy életet veszélyeztető helyzetekben a gyerekeket igenis minden szülőnek orvoshoz kell engednie. Csakhogy ilyenkor már sokszor nem lehet segíteni a kicsiken - például azért sem, mert a szektatagok nemigen ismerik fel a tüneteket, hiszen nem tanították meg őket erre. De amíg Amerika esetében lehet azért bízni benne, hogy szép lassan csak bezárják a gyerekek életét veszélyeztető elveket követő szekták követői előtt a törvényi kiskapukat, ugyanez már kevésbé elképzelhető egyes afrikai országok esetén, ahol az érintett vallási csoportok az utóbbi időben az új híveiket toborozzák.
Legjobban: