Kórház az emberekért, emberek a kórházért

Különleges adománygyűjtő akció vette kezdetét a Szent Margit Kórházban. A Szent Margit Kórház Fejlesztéséért Alapítvány közösségi akciójának célja az egészségügyi intézmény központi műtőjének teljes felújítása, széles körű társadalmi összefogással.

A Szent Margit Kórház az idén tavasszal döntött úgy, hogy új műtő építésébe kezd. Ami különösen izgalmassá teszi az elgondolást, az a finanszírozás módja. 2013-ban a kórház rengeteg munkával, alapítványok bevonásával, támogatók gyűjtésével és a szűkös pályázati lehetőségek kihasználásával közel 200 millió forintos forrást teremtett elő infrastruktúrájának és gépparkjának fejlesztésére. A most megcélzott felújítás egyfajta kísérleti projekt: a vállalati és a civil szféra összefogására alapoz, azzal a céllal, hogy a társadalmi kooperációnak köszönhetően mielőbb elkezdődhessenek a fejlesztések.

Az időtényező különösen fontos a gyógyítás folyamatában. Az idei projekt célkitűzése a műtőbe tervezett 70-80 millió forintos értékű laparoszkópiás torony árának előteremtése. A hasüregi és mellkasi műtéteknél a laparoszkópiás eljárásnak köszönhetően nem szükséges nagy metszéseket végezni, csupán a beavatkozáshoz szükséges operációs műszert kell bevezetni a hasüregbe, valamint azt a másik, optikai műszert, amely képet közvetít onnan a sebészcsapatnak egy monitorra. Így lényegesen lerövidül a lábadozás és később a gyógyulás ideje, ami nem csak a betegnek kellemes és fontos, de az egész társadalomnak is egyértelműen hasznos. A laparoszkópiás műtétet követően sokkal hamarabb térhet vissza otthonába a műtött beteg, szerettei körébe és – ami nem elhanyagolható szempont – a munkájához is.

Kórház az emberekért, emberek a kórházért

„A kórház központi épületének 1981-es átadása óta a géppark és az infrastruktúra keveset fejlődött. A központi műtő teljes felújításához közel egymilliárd forintra lesz szükségünk, ennek fényében egy párezer forintos adomány jelentéktelennek tűnhet. Ha azonban emberibb léptékben közelítjük meg a kérdést, máris megmutatkozik a társadalmi összefogás szerepe és ereje. A laparoszkópiás torony 10 éves üzemidejével számolva már egy 2000 forintos adomány is plusz egy otthon töltött napot jelent egy operáción átesett betegnek, évente pedig közel 10000 páciens felépülését gyorsíthatjuk meg az eszközzel” – mondta el a gyűjtésről Dr. Badacsonyi Szabolcs, megbízott főigazgató.

A 2015 végéig tartó akció részletei az adomany.szentmargitkorhaz.hu oldalon olvashatók, ahol egy számláló dokumentálja az összegyűjtött otthon töltött napok számát. Emellett telefonos adományvonal is elérhető a 13600-as telefonszámon, itt a 75-ös melléken juttathatók el az adományok a kórház részére. A kezdeményezés eddigi támogatói, a Centrál Médiacsoport Zrt., a TV2 a Mito Europe Kft., a Noguchi Porter Novelli és a Vígszínház.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra