A sport legjobbb hatása

Akár egyéni, akár csapatsportot választunk, nemcsak a fizikumunknak, hanem a lelkünknek is bizonyítottan jót fog tenni.

Német és ausztrál sportszociológusok egy új kutatása szerint a sport segíthet megvédeni az embereket a komoly mentális betegségektől. A szakemberek 698 amatőr atléta stressz- és szorongásszintjét tanulmányozták különféle körülmények között, miközben azonos mennyiségű és intenzitású mozgást végeztek. Azt is vizsgálták, hogy számít-e, hogy zárt térben vagy szabad levegőn történik a mozgás, illetve azt is, hogy csapatsportot vagy egyénit űznek az alanyok.

mozgás, testmozgás, rendszeres testmozgás, sport, mentális egészség, mentális betegségek, depresszió, szorongás,
A sport segíthet megvédeni az embereket a komoly mentális betegségektől. Fotó: Getty Images

Ennyit számít a rendszeres mozgás

Azoknak, akik betartották az Egészségügyi Világszervezet (WHO) heti mozgásmennyiségre vonatkozó ajánlását , általánosságban jobb volt a mentális egészségi állapota. Az ajánlások szerint a 18 és 64 év közötti egészséges felnőtteknek heti 150 perc közepes intenzitású testmozgást érdemes folytatniuk. A szakemberek szerint viszont már egy kevés rendszeres sportolásnak is komoly előnyei vannak. Bár a gyógyszerek is komoly szerepet játszhatnak a mentális egészség alakulásában, azoknak megvannak a maguk határai. Mivel egyre komolyabb probléma a gyógyszerek és az ópiátok használata, az orvosoknak is mindenképpen érdemes másfajta módszereket is ajánlaniuk, hogy javíthassanak pácienseik életminőségén.

Az edzés jobban boldogít, mint a pénz - olvassa el a részleteket!

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a különféle mozgásformák különféleképpen hatnak a mentális egészségre. "Létfontosságú, hogy megértsük azokat a faktorokat, amelyek hatással lehetnek a depresszióra és a szorongásra , de eddig hiányosak voltak a bizonyítékok arra vonatkozóan, milyen és mennyi aktivitás kell ahhoz, hogy az pozitívan hasson a mentális egészségre" - magyarázta Katja Siefken, a tanulmány egyik szerzője.

Heti 150 perc a mentális egészségért

A kutatók arra jutottak, hogy akik a WHO által ajánlottnál kevesebbet mozognak, gyakrabban számolnak be depresszióról - függetlenül attól, hogy akár zárt térben vagy a szabadban, illetve csapatban vagy egyénileg mozognak-e. Mentális egészségünk megőrzése érdekében tehát ajánlott hetente 150 perc közepes intenzitású mozgást végezni. Ez napi szinten nagyjából 22 percet, vagy heti ötször 30 percet jelent.

A szakemberek azt is kiderítették, hogy a csapatsportokban való részvétel jobban lefoglal és energizál, míg az egyénileg végzett mozgás segíti az összpontosítást és csökkenti a stresszt. Emellett a legtöbb ember számára a természetben végzett mozgás a legkielégítőbb - feltéve, hogy a körülmények biztonságosak, és valamilyen zöld területen sportolunk. Azonban a mértéktartás is nagyon fontos, ha sportolásról van szó. A túlzott mennyiségű, illetve túl intenzív edzés is súlyosbíthatja a depressziót és a szorongást. Aki túlságosan ráfókuszál a mozgásra, és úgy érzi, hogy egyre többet és egyre jobban kell teljesítenie, olyan mértékű fizikai és pszichés stressz alá kerülhet, ami ronthat a mentális egészségi állapotán.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra