Ezért kell naponta friss levegőn sétálni

A legtöbb ember a sétát csupán az egyik helyről a másikra való eljutás egyik eszközének tekinti. Pedig a gyaloglás ennél sokkal több: rendszeresen űzve elképesztően jó hatással van egészségünkre és egész testünkre.

Boldogabbak leszünk

Gyaloglás hatására az agy szerotonint és dopamint bocsát ki, ami mozgás közben, illetve mozgás után is javítja a hangulatunkat. Kutatás szerint ez a hatás még erősebb, ha a lépéseket a szabad levegőn, és nem egy edzőteremben, például a futópadon tesszük meg.

Jobb lesz a memóriánk

Rendszeres séta hatására szervezetünkben olyan fehérje termelődik, amely serkenti az új agysejtek növekedését. Ez pedig segít felvenni a harcot a demenciával és a memóriavesztéssel is.

Ezért egészséges minden nap a friss levegőn sétálni
A rendszeres séta számos pozitívummal jár egészségünkre nézve

Alacsonyabb lesz a vérnyomásunk

Séta közben szívünk gyorsabban ver és több vért pumpál, idővel pedig kevesebb megerőltetésre lesz szüksége ehhez, így vérnyomásunk csökkenni fog. Egy amerikai kutatás szerint azoknál a menopauza után álló nőknél, akik napi húsz percet sétáltak, 11 százalékkal alacsonyabb vérnyomást mértek. A rendszeres gyaloglással a szívbetegségek, illetve a szívroham kialakulásának esélye is jelentősen csökkenthető.

Csökken a tüdőrák kialakulásának esélye

A rendszeres gyaloglást már csak azért is érdemes beépíteni napi rutinunkba, mert akár 30 százalékkal is csökkentheti az esélyét, hogy tüdőrákunk legyen, és még a dohányosoknak is nyújthat némi védelmet. Asztmásoknál , tüdőbetegséggel küzdőknél a séta segíthet mérsékelni a tüneteket.

Erősebbek lesznek a csontjaink

A rendszeres séta - a kerékpározással vagy az úszással ellentétben - abban is segít, hogy erősebbek legyenek a csontjaink. Így hozzájárul, hogy ellenállóbbak legyünk a csontritkulással, illetve a törésekkel szemben.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra