Így tehetjük változatosabbá a gyaloglóedzéseket

Egyre többen választják sporttevékenységként a rendszeres tempós sétát, gyaloglást, de gyakori kifogás, hogy nem találják elég változatosnak, ezért hamar ráunnak. Szerencsére vannak módszerek, amelyekkel kicsit megvariálhatjuk és feldobhatjuk a gyaloglóedzéseinket.

A gyaloglás olcsó, szinte bárhol csinálhatjuk és nem kell hozzá speciális felszerelés sem, nem véletlen, hogy annyira népszerű mozgásforma. Ráadásul éppen annyi előnye van, mint a kocogásnak vagy az intenzívebb edzéseknek. Ha kicsit már monotonnak érezzük a gyaloglóedzéseinket, esetleg úgy gondoljuk, hogy fizikailag már nem jelentenek elég nagy kihívást, akkor is vannak dolgok, amiket kipróbálhatunk - következzenek a Healthline cikkében olvasható tippek!

Tényleg égethetünk zsírt a gyaloglással? Kattintson , és kiderül!

Extra terhelés

Ha karsúlyokat vagy súlyövet viselünk séta közben, azzal remekül növelhetjük a mozgás intenzitását. A szakértők szerint a súlyok bevezetésével érdemes óvatosnak lenni, és a fokozatosság elvét követni. Először vagy rövidítsük le a gyaloglás távját vagy idejét, vagy ne viseljük végig a súlyokat. Ami fontos, hogy semmiképp se lábsúlyokat hordjunk séta közben, mert így aránytalan terhelés érheti a láb izomzatát, ami miatt megnő az egyensúlyvesztés, a túlerőltetés, illetve az esetleges sérülések veszélye.

gyaloglás séta tempós séta edzés sport mozgás
Gyaloglás közben váltogassuk bátran a tempónkat! Fotó: Getty Images

Ejtsünk útba egy kondiparkot

Az is jó ötlet, ha olyan sétaútvonalat választunk, ahol útba esik egy szabadtéri kondipark, és itt megállunk egy gyors, 15-30 perces mini felsőtestedzésre vagy egyéb saját testsúlyos edzésre. Az unalom leküzdésében sokat segíthet,ha találunk magunknak egy sporttársat, akivel - ha nem is minden alkalommal, de hetente néhányszor - közösen gyalogolunk egy jó nagyot. Ez kutatások szerint a mentális egészségünkre is pozitívan hat, ráadásul azok, akik párban, vagy csapatban edzenek, kevésbé hajlamosak feladni a rendszeres sportolást.

Váltott tempóban

Az is segíthet, ha intervall edzést csinálunk a sétákból, és meghatározott időtartamonként váltogatjuk a mozgásunk tempóját - számos olyan, mobiltelefonra letölthető applikáció létezik már, ami ebben segítséget nyújthat. Ugyancsak jó ötlet, ha nem ugyanazon az útvonalon sétálunk minden nap, hanem van legalább 3-4 opciónk, és azokat váltogatjuk. Az egyik lehetőleg olyan legyen, amiben egy kicsit több a hegy- és lejtmenet, ez is segít intervall edzést csinálni a megszokott sétánkból. Kereshetünk olyan helyet is, ahol hosszabb lépcsősorok vannak, ha a térdünk és az ízületeink engedik, iktassunk be egy kis lépcsőzést, ezzel extra kalóriákat is égethetünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra