Kiadós edzéssel ér fel egy új ital

A Nestlé olyan zsírégető italt fejleszt, amelynek hasonló hatásai lesznek, mint egy kiadós testedzésnek. A terméket elsősorban idősebbeknek, cukorbetegeknek és elhízottaknak ajánlják majd.

A Nestlé márkanévről nem a fogyókúra az első dolog, ami eszünkbe juthat: inkább a csokoládé , a különböző édességek, a kakaópor és a Nespresso. Ez azonban a jövőben megváltozhat: az olasz cég ugyanis fogyókúrás innivalót fejleszt, amelynek hasonló fizikai hatásai lehetnek a szervezetre, mint az edzéseknek. A fejlesztésről a Chemistry & Biology című szaklapban írtak; a tervezett új termékről a Daily Mail is beszámolt.

Az egyik legolcsóbb, mindenki számára elérhető és rendkívül hatékony mozgásforma a séta. Összeszedtünk jó néhány indokot, miért érdemes rendszeresen sétálni. Kattintson a folytatásért ! A cég genovai központjában dolgozó kutatók úgy nyilatkoztak, hogy azonosítottak egy enzimet, amely szabályozza a szervezet lebontó folyamatait. Ennek az enzimnek a működését tudják majd serkenteni a C13-nak nevezett vegyülettel, ami az új termék egyik hatóanyaga lesz. Ezzel tudják majd elérni, hogy az italnak körülbelül ugyanolyan zsírégető hatása legyen az emberi szervezetre, mint a testmozgásnak. Az új terméket - ami a tervek szerint ital vagy tabletta formájában lesz majd kapható - elsősorban olyan személyeknek ajánlják majd, akik valamilyen oknál fogva kevesebbet tudnak mozogni - tehát idősebbeknek, cukorbetegeknek vagy kórosan elhízottaknak.

Az edzést nem pótolhatják a zsírégető italok sem

A hatóanyag összeállítása előtt a kutatók a szervezet lebontó folyamatait vizsgálták meg molekuláris szinten. Ekkor azonosították a folyamatokat szabályozó, AMPK elnevezésű enzimet. A C13 ennek az enzimnek a működését stimulálja. Az AMPK egy fehérje, amely szervezetünk minden egyes sejtjében megtalálható. Akkor aktiválódik, amikor mozgunk: jelzi a szervezetnek, ha a sejt energiaforrásainak szintje csökken. Hatására a sejt glükózt vesz föl , hogy azt lebontva hasznosítható energiához jusson. Az AMPK azoknál is jelen van, akiknél a lebontó folyamatok nem működnek egészségesen, például a cukorbetegek esetében. A kutatók olyan anyagot tennék az italba, amely aktiválja az AMPK működését - becsapva ezzel a szervezetet.

Az új italt fejlesztő csapat vezetője azonban arra is figyelmeztet, hogy az új termék természetesen nem tudja majd a testmozgás minden pozitív hatását pótolni. "A testedzésnek rengetegféle pozitív hatása van a szervezetünkre: nemcsak fizikai, de pszichés is. Arra soha nem leszünk képesek, hogy ezeket a hatásokat mind ki tudjuk váltani" - nyilatkozta Kei Sakamoto professzor.

A fejlesztés következő lépése, hogy olyan természetes anyagokat keresnek majd, amelyekben az AMPK-t aktiváló anyag, a C13 megtalálható. Ha ezt teszik nagyobb mennyiségben a termékbe, akkor lehetővé válik a szervezet lebontó folyamatainak külső segítséggel történő szabályozása.

Más kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy mások is próbáltak már zsírégető hatású szereket előállítani - mindeddig teljesen eredménytelenül. A szervezetünk folyamataiba nem tudnak ilyen szinten beleavatkozni. "Ez olyan, mintha a Szent Grált keresnénk" - nyilatkozta Naveed Sattar, a glasgowi egyetem professzora.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra