Miért fontos a magnézium, ha sportolunk?

Ha áttekintjük a magnézium élettani funkcióit, kézenfekvő magyarázatot kapunk arra, miért igényel a szervezet fokozott bevitelt ebből az anyagból intenzív testmozgás esetén.

A magnézium számos táplálékban természetes módon megtalálható ásványi anyag. Kémia órán mindenki hallott róla, azt azonban talán kevesebben tudják, mennyire fontos az emberi szervezet működésének szempontjából, és milyen gyakran előfordul, hogy pótlása fokozott odafigyelést igényel. Akik rendszeresen, nagy erőbedobással sportolnak, több magnéziumot igényelnek mint inaktív társaik. Ha áttekintjük a magnézium élettani szerepeit, kézenfekvő magyarázatot kapunk a jelenségre.

Hogyan függ össze a testmozgással?

A magnézium kulcsszerepet játszik az energiatermelésben, az izommunkában és a vérellátásban. Aki intenzív testmozgást végez, annak megnő az energiaszükséglete. A sejtek legfőbb energiaforrását az adenozin-trifoszfát (ATP) nevű vegyület jelenti, amely viszont a magnéziumhoz kötve tudja kifejteni biológiai hatását - vagyis a szervezet energiaigényének kielégítését. Logikusan következik mindebből, hogy fizikai igénybevétel esetén több magnéziumot igényel az emberi test. Kutatások is igazolják, hogy elegendő magnézium hatására javul a sejtek oxigénellátása és hatékonyabbá válik az oxigénfelhasználás, ami az állóképesség javulásával, a kitartás erősödésével jár.

Fizikai igénybevétel esetén több magnéziumot igényel az emberi test

Fizikai igénybevétel esetén több magnéziumot igényel az emberi test Az izmok megfelelő működése szintén magnéziumfüggő, pontosabban elegendő kalcium és magnézium jelenlétét, valamin a kettő közti optimális egyensúly (2:1) meglétét feltételezi. Kellemetlen következményekkel járhat, ha ez az egyensúly felborul: az alacsony magnéziumszint ismert folyományai az - aktív sportolók által igen jól ismert - izomgörcsök. Ezen felül a kielégítő magnéziumpótlás teszi lehetővé, hogy az izmok, az ízületek és a csontok, valamint az ezek összehangolt működéséért felelős idegek hatékonyan működjenek.

Kerüljük el a magnéziumhiányos állapotot!

Kiderül mindebből, hogy a magnézium egyrészt alapvető szerepet játszik az izmok és az idegek regenerálódásában, másrészt hatékony lehet a fizikai teljesítmény javításában is.

TIPP Ma már vannak olyan termékek , amelyek magas magnéziumtartalmuknak köszönhetően hatékony megoldást kínálnak a magnéziumpótlásra. Akár egyetlen kapszula is száz százalékban fedezheti egy felnőtt ember átlagos napi szükségletét.

Másik irányból közelítve: hiánya izomgörcsöket és más izompanaszokat, fáradékonyságot, általános gyengeséget okoz, vagyis csupa olyasmit, ami akadályául szolgál az eredményes és örömteli sportolásnak. Rendszeres mozgás esetén érdemes tehát ügyelnünk a megfelelő magnéziumpótlásra. A magnézium ajánlott napi beviteli mennyisége: 300-350 mg., ez az érték azonban sportolóknál napi 400-600 mg. is lehet.

A fokozott magnéziumigény fedezésében étrendkiegészítő készítmények lehetnek segítségünkre, de nagyon fontos, hogy igyekezzünk hangsúlyt helyezni a természetes magnéziumbevitelre: leginkábbb úgy, hogy megnöveljük a klorofilban gazdag zöldségek (spenót, kelkáposzta, mángold), az olajos magvak (tökmag, napraforgómag, mandula, dió), a hüvelyesek (szójabab, bab, zöldborsó), valamint a teljesértékű gabonafélék arányát (főképp a zsírban gazdag ételek rovására) az étrendünkön belül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra