Mire kell figyelni, ha vért adunk?

Van pár dolog, amelyet véradás előtt át kell gondolni, amelyre előtte és utána figyelni kell. A donáció sikere múlhat ezen: hogy biztosan menjen a véradás, összeszedtük, amit tudni kell.

  • Fontos, hogy véradás előtt és után a donor elegendő folyadékot igyon.
  • Tudni kell, hogy a jelentkező milyen gyógyszereket szed és szedett, mert vannak, amelyek eleve kizárják a véradást, míg mások csak arra vannak hatással, hogy szedésüket követően mennyi idővel lehet vért adni.
  • Számolni kell azzal, hogy a véradás napján nem tanácsos sportolni, így jó úgy időzíteni, hogy aznap ne legyen edzés.
  • Menstruáció alatt nem szabad vért adni, illetve előtte és utána is érdemes várni 1-2 napot.

A szúrás helyére került kötést négy órán keresztül fent kell hagyni
A szúrás helyére került kötést négy órán keresztül fent kell hagyni

Véradásra különösebben nem kell készülni, de pár apróságra azért figyelni kell. Nagyon fontos például, hogy a donor elegendő folyadékot igyon, így vénáját is könnyebb megszúrni, másrészt az átmeneti folyadékvesztés is kevésbé terheli meg a szervezetét. Aki ezt elmulasztotta, annak célszerű a véradás előtt kikészített folyadékból hozzávetőleg fél litert innia. Mivel a véradás nem klasszikus vérvételt jelent, nem kell éhgyomorral menni, hanem nyugodtan lehet előtte enni. Arra viszont figyelni kell, hogy lehetőleg ne zsíros, nehéz étel legyen. Teljesen éhgyomorral viszont nem szerencsés menni: legalább néhány darab kekszet célszerű elfogyasztani előtte. Fontos tudni azt is, hogy véradás előtt 24 órával nem javasolt a túlzott alkoholfogyasztás .

Pillantás a házipatikára

Aki véradásra indul, előtte pillantson be az otthoni gyógyszeres fiókba, és gondolja át, hogy milyen gyógyszereket szedett az elmúlt napokban, hetekben. Ez azért fontos, mert a vérvétel előtt ki kell tölteni egy kérdőívet, amely a szedett készítményekre vonatkozik. Aki például antibiotikumot szedett, csak a kezelés befejezése után 1 hónappal adhat vért. Az orvosnak a vizsgálat során az étrend-kiegészítők , gyógyteák fogyasztását is említeni kell. A véradásnak általában nem akadálya, ha valaki például fájdalomcsillapítót szedett, fogamzásgátlót alkalmaz, allergiaellenes szem- és orrcseppeket használ, étvágycsökkentőket, étvágyjavítókat, hashajtókat, emésztést segítő és epebetegségre ható gyógyszereket szed.

A véradás előtt viszont ezek szedéséről is be kell számolni, mert az orvosnak fontos mindenről tudnia. Olyan egyszerű gyógyszerekről is, mint például az Aspirin , amelynek hatóanyaga hat a vérlemezkékre. Ez az oka annak, hogy aki a véradást megelőző két hétben ilyen gyógyszert szedett, általában adhat vért, de véréből trombocitakészítmény nem készülhet. Olyan gyógyszerek is vannak - ilyenek például a véralvadásgátlók -, amelyek szedése mellett egyáltalán nem engedélyezett a véradás.

Nem kell rohanni

Ha a megelőző orvosi vizsgálaton mindent rendben találtak, akkor félig ülő testhelyzetben leveszik a vért. Ha eközben vagy ezt követően bárkinek panasza van, akkor azonnal jeleznie kell a vérvételt végző asszisztensnek. Fontos, hogy a véradás után a donor bőséggel fogyasszon folyadékot (legalább fél litert pluszban), a nehéz fizikai munkát, a sportolást pedig kerülje. Másnap ennek már semmi akadálya, de véradás után nem szerencsés. Jó tudni azt is, hogy a szúrás helyére került kötést négy órán keresztül fent kell hagyni.

Ritkán, de azért előfordulhat, hogy a vérvétel helyén gyulladás vagy vérömleny alakul ki, illetve enyhe rosszullét jelentkezik a véradás után. Emiatt érdemes a művelet után még 5-10 percig a helyszínen maradni, ha pedig bármilyen panasz jelentkezik, akkor jelezni az orvosnak vagy az asszisztensnek. Aki valamilyen tünetet később észlel, jelentkezhet bármelyik vérellátóban. Ez nemcsak a véradó egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert vérét betegek gyógyítására használják, így kulcskérdés, hogy véradáskor nem bujkált-e benne valamilyen fertőzés. Attól ugyanis, hogy valaki egészségesnek érzi magát, még hordozhat kórokozókat, az esetlegesen benne lappangó fertőzést pedig a leggondosabb kivizsgálás mellett sem feltétlenül tudják kimutatni.

Emiatt fontos, hogy ha valakinél véradása után bármilyen fertőző betegséget igazolnak, akkor jelezze a vérellátónak, hogy vérének sorsáról dönteni tudjanak. Persze, az igazán veszélyes kórokozókra (HIV-re, Hepatitis C-re és B-re, szifiliszre) alapból szűrik a véreket, de a teljes biztonság érdekében azért ez is fontos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra