"Kiderülnek a hibás gyógyszerszedési szokások"

Az egészségügyi ismeretek bővítése, a betegek terápiában való aktív részvétele nagyon fontos, ezt kívánta segíteni az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete is, amikor életre hívta a Nekem szól! Egészségértés pályázatát. Ennek egészségügyi intézmények kategóriájában lett tavaly első helyezett az Országos Gerincgyógyászati Központ. Betegoktatási programjuk jelentősen segíti a pácienseket a gerincrendellenességek megértésében, a megelőzésben és a kiújulások csökkentésében.

Az Országos Gerincgyógyászati Központ betegoktatói programját dr. Ferenc Mária főorvos indította el pár évvel ezelőtt, és azóta is folyamatosan fejleszti, szervezi. Lelkes és felkészült oktatói teamjüknek orvos, gyógytornász, masszőr, dietetikus és pszichológus egyaránt tagja. Programjuk egyik legfontosabb eleme az intézetbe konzervatív terápiás kezelésre befekvő betegek részére szervezett napi egy órás nevelő-ismeretterjesztő előadássorozat, amelyen minden nap más témával foglalkoznak. Az oktatási anyagot a betegek kérésére kiadták könyv formájában is, Gerinckontroll címen. Kezdeményezésük hamar népszerű és igen eredményes lett, beleértve a tantermi interaktív oktatást, illetve a páciensek számára íródott betegoktatói útmutató könyvet is.

gerincbetegségek, Országos Gerincgyógyászati Központ

A központ méréseket is végzett az oktatási programban korábban már részt vett betegek körében, az eredmények pedig igen biztatóak voltak. Az ismeretek elsajátítása után az érintettek 70 százaléka változtatott az életmódján, 68 százalékuknál pedig nem tértek vissza a panaszok. A betegek 90 százaléka fontosnak és igen hasznosnak tartotta a központ betegedukációs anyagát. Az érintettek 70 százalékának kevesebb fájdalomcsillapítóra volt szüksége. Az intézet a két oktatási formát múlt év végén egy 15 részes bővített audiovizuális oktatói kisfilm-sorozattal is kiegészítette, mely szintén közérthetően, az orvosi szaknyelv túlzásba vitele nélkül, közvetlen hangvételben szól a betegekhez, a témákat képekkel, animációkkal, diagrammokkal, érdekes ábrákkal és infografikákkal is közelebb hozza az érintettekhez. Az intézetnek olyan betegoktatási anyaga is van, amely az interneten is hozzáférhető.

A törődés fontossága

"A terápiás betegoktatásnak intézetünkben komoly múltja van. Amikor 1995-ben megnyílt a központunk, már megkezdtük a betegoktatási munkát Gerinciskola néven. Elsősorban a gerinc biomechanikájára, felépítésére, illetve a gyógytornaprogramokra koncentráltunk, az évek során az oktatási programunkat folyamatosan fejlesztettük" - mondja dr. Ferenc Mária gerincgyógyász, reumatológus és fizioterápiás, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, az Országos Gerincgyógyászati Központ osztályvezető főorvosa. Hozzáteszi, hogy azóta több témát ölel fel a képzésük, amelyet öt napos kurzusokban tartanak. A tananyagok egymásra épülnek, így a tudás folyamatosan bővül. Aki a programokra valami miatt nem tud elmenni, a kiadvány és a kisfilmek segítségével bepótolhatja a lemaradást. Ezek a formátumok arra is használhatók, hogy a betegek az órákat ismét végignézhessék, az anyag reprodukálható legyen.

Interaktív betegkapcsolat

A főorvos hisz abban, hogy a betegeket a tanulásba be kell vonni, nem csak az információt átadni nekik. Ennek érdekében tudásukat mindig felmérik, megnézik azt is, milyen ismeretekkel rendelkeznek a gerincbetegségekről. Kiderítik azt is, hogyan viszonyulnak saját problémájukhoz, és ha szükséges, azt is korrigálják. Sok önkezelési módszert is megismertetnek velük. "A betegoktatás világszerte előtérbe kerül , önálló tudományággá kezd válni. Emiatt nagy előny, hogy ez a mi gyakorlatunkba már évtizedekkel ezelőtt beépült" - emeli ki a főorvos. Hozzáteszi, hogy a felépülés és a gyógyulás szempontjából nagyon fontos, hogy a betegek megértsék a betegségük lényegét, tisztában legyenek azzal, hogy milyen káros hatásokat kell kiküszöbölniük, hogyan tudják csökkenteni azokat a rizikófaktorokat, amelyek szerepet játszanak a gerincbetegségek kialakulásában, vagy a krónikussá válásban. Tudniuk kell azt is, hogy milyen életmód segíti a problémák megelőzését, illetve kezelését, valamint hogy a panaszok ne térjenek vissza. Ezeknek az ismereteknek nagyon fontos szerepe van a gyógyszeres és fizioterápiás kezelések mellett.

Személyes kapcsolat

"A betegek nagyon kedvelik a programokat, számukra igen fontos az egészségügyi személyzettel való napi kontaktus. Az oktatási anyaggal rá tudtunk világítani a hibás gyógyszerszedési szokásokra is" - hangsúlyozza a főorvos. Mint mondja, erre a témára szánják programjuk első óráját, felhívva a figyelmet az esetlegesen előforduló mellékhatásokra és szövődményekre, melyek legtöbbször a hibás dozírozásból és az intelmek be nem tartásából származnak.

A lehetséges mellékhatásokat olvasva sokszor komoly a kísértés, hogy el se kezdjük a gyógyszerszedést, pedig ezek felsorolása nem az elriasztást célozza, hanem a gyógyszerbiztonságot maximalizálja. Gyógyszerszedés: a leggyakoribb hibák

Fontos, hogy csak orvos vagy gyógyszerész tanácsára szedjenek fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő készítményeket az érintettek, mindig figyelembe véve az egyéb betegségeket, illetve az egyéb gyógyszereket is. Erre azért kell figyelni, mert a legáltalánosabb fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők interakcióba léphetnek egyebek mellett a trombózis, a szívritmuszavar, vagy éppen az egyéb belgyógyászati megbetegedések miatt szedett "vérhígítókkal". A témát emiatt is emelték ki a betegoktatási programban. Ennek köszönhetően tapasztalják azt, hogy az oktatásukon már részt vett, később visszatérő betegek sokkal tájékozottabbak, körükben jóval ritkábbak a mellékhatások.

Az oktatási program elsősorban a nagy népegészségügyi problémát jelentő, kopásos eredetű gerincrendellenességben szenvedő betegcsoportnak szól, akik miatt a legnagyobb az egészségügy kiadása direkt és indirekt költségeket illetőn, ezzel is segítve ebben a sokszor nehéz küzdelemben pácienseinket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra