A hét végére a kánikula is véget ér (2020.08.28.)

Az előrejelzések szerint ezúttal egybeesik a naptári és meteorológiai nyár vége, ugyanis a következő napokban még szép strandidőre számíthatunk, ám hétfőtől jön a lehűlés és eső.

Örülhetnek, akik a szeptemberi tanévkezdés előtti utolsó hétvégét strandolással, kirándulással vagy kerti partival szeretnék tölteni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint az időjárás szinte országszerte kedvez majd nekik, és úgy néz ki, idén most utoljára kúszik majd tartósan 30 fok fölé a hőmérő higanyszála. Pénteken a napsütést általában változó vastagságú fátyolfelhőzet zavarhatja, de elvétve gomolyok is képződhetnek. Csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

Késő estére 18 és 24 fok közé hűl le a levegő. Ekkor az ország nagy részén kissé felhős vagy derült időben lesz részünk, több felhőzet inkább csak az északi, északnyugati tájakon fordulhat elő. Csapadék éjjel sem valószínű, a délkeleti, déli szelet azonban élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között várható, de a szélcsendes tájakon ennél kissé hűvösebb lehet az idő.

A gyerekek kihasználhatják a szép időt egy utolsó strandolásra az iskolakezdés előtt. Fotó: Getty Images
A gyerekek kihasználhatják a szép időt egy utolsó strandolásra az iskolakezdés előtt. Fotó: Getty Images

Vasárnap estig használjuk ki a kánikulát!

Szombaton az ország nagyobb részén derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, de nyugaton és északon erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. A Dunántúlon és az Északi-középhegységben helyenként előfordul zápor, zivatar, hazánk nagy részén azonban nem valószínű csapadék. A déli, délnyugati szelet élénk, több helyen erős lökések kísérik. Zivatar környezetében a szél átmenetileg viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 36 fok között várható.

Vasárnap délkeleten, keleten még sok napsütés várható, nyugaton, északnyugaton egyre erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Főleg a nyugati, északnyugati tájakon helyenként fordul majd elő zápor, zivatar, az ország nagyobb részén még nem valószínű csapadék. A déli, délnyugati szél több helyütt megerősödik, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 37 fok között várható, nyugaton és északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra