Akár 19 fok is lehet (2020.03.03.)

Tavaszi meleg várható kedden, akár 17-19 fokra is emelkedhet a hőmérséklet, aztán hirtelen visszaesik.

Az átmeneti elvékonyodások, felszakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk kedden - közölte előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ). Mint írták, többfelé várható eső, zápor, főleg a Dunától keletre zivatar is. A déli, délkeleti szél helyenként megerősödik; majd a Dunántúlon a szél fokozatosan északira, északnyugatira fordul. A hőmérséklet kora délután többnyire 10 és 16 fok között valószínű, de délkeleten, keleten 17, 19 fok is lehet. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.

esős idő, csapadékos idő, eső, zápor, tavaszias időjárás
Ma se felejtsük otthon az esernyőnket. Fotó: Getty Images

Éjjel is esni fog

Többnyire borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati tájak fölött elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőtakaró. Utóbbi tájakat kivéve további eső várható, elsősorban a Tiszántúlon jelentős mennyiség is hullhat. Keleten is lassanként északira, északnyugatira fordul és megélénkül a szél. A hőmérséklet késő este 5 és 11, hajnalban 3 és 9 fok között alakul.

Csapadékos szerda

Szerdán a Dunántúl nyugati felén egyre inkább szakadozottá válik a felhőzet, ettől keletebbre továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, késő délutántól fokozatosan csökkenni kezd a felhőzet. Nyugatról kelet felé haladva nő a csapadékhajlam. A középső vidékeken helyenként időszakos záporok, a Tiszántúlon többfelé eső várható. Az északi, északnyugati szél nagy területen erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra