Derűs napok jönnek (2021.09.09.)

Az elkövetkezendő napokban kedvezni fog az időjárás a szabadtéri programoknak. Kevés felhő lesz csak az égen, sok napsütésre számíthatunk.

Csütörtökön túlnyomóan derült időre van kilátás. Csak kevés gomoly- és fátyolfelhőt láthatunk az égen, csapadék ezekből nem hullik majd - olvasható az Országos Meteorológiai szolgálat előrejelzésében .

időjárás, ősz, derült idő
Érdemes kiélvezni a kellemes, kora őszi időt. Fotó: Getty Images

Helyenként megerősödik a szél

A Dunántúlon megélénkül, a Fertő térségében pedig kissé meg is erősödik a délkeleti szél, az ország többi részén azonban mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 Celsius-fok között alakul, késő estére pedig 12-17 fokig hűl le a levegő.

Pénteken sem számíthatunk csapadékra, cserébe sok napsütésben lesz részünk. A délkeleti, déli szél időnként megélénkül - ezt főként az Észak-Dunántúlon tapasztalhatjuk. Hajnalban 6-14 fok lesz a jellemző, a legmelegebb délutáni órákban viszont akár 28 fokot is mutathatnak a hőmérők.

Hétvégén már eshet egy kis eső

Csapadék általában véve még szombaton sem valószínű, de estétől az Alpokalján esetleg előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a csúcshőmérséklet pedig 24 és 29 fok között alakul.

Vasárnap a Nyugat-Dunántúlon már időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, így ott helyenként záporra, esetleg egy-egy zivatarra is készülni kell. Az északnyugati szél néhol megélénkül. A hajnali 6-15 fokról 24-29 fokig emelkedik majd a hőmérséklet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra