Eleredhet az eső szombaton (2018.03.10.)

Országszerte felhős, borús lesz az idő, néhol az eső is eleredhet szombaton. A hét utolsó napján azonban helyenként 20 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton is tavaszias idő várható, bár a kültéri programokat az ország több pontján is keresztülhúzhatja az esőzés. Közepesen, majd az éjszakai óráktól egyre inkább erősen felhős idő várható, csak délnyugaton lesz fátyolfelhős az ég. Reggelre az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön helyenként köd , illetve alacsony szintű rétegfelhőzet képződhet. Szombaton a köd feloszlása után inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek, főként a középső tájakon és északnyugaton.

Szombat estig az északkeleti tájakon, majd később helyenként már másutt is kialakulhat kisebb eső, zápor. A délnyugati szelet pénteken a keleti megyékben, szombaton pedig főként a Dél-Dunántúlon kísérik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 12 és 16, északkeleten 8 és 11 fok között valószínű.

Szombaton is szükség lehet esernyőre
Szombaton is szükség lehet esernyőre

Vasárnap tovább melegszik az idő

Vasárnap tovább melegszik az idő, a Dunántúlon hosszabb időre is előbújhat a nap. Napközben keleten helyenként, estétől nyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor. A szél nagy területen erős, a Nyugat-Dunántúlon helyenként viharos lehet. A leghidegebb órákban plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet, napközben a Dunától keletre 9-15, a Dunántúlon 15-20 fokig melegszik a levegő - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra