Hétvégén ilyen idő lesz (2019.10.11.)

Noha a mai időjárásra sem panaszkodhatunk, hétvégén még jobban elkényeztet minket a természet: sok napsütésre számíthatunk, csapadék pedig nem lesz.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett túlnyomóan napos idő várható - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Csapadék nem lesz, a déli, délnyugati szél megélénkül, a Kisalföldön néhol meg is erősödik. A hőmérséklet délután 16 és 21, késő este 7 és 13 fok között alakul.

Kiélvezhetjük az ősz örömeit
Kiélvezhetjük az ősz örömeit. Fotó: iStock

Ilyen idő lesz hétvégén

Szombaton jobbára derült vagy kissé fátyolfelhős időben lesz részünk, de a hajnali órákra főként nyugaton, délnyugaton, valamint az Északi-középhegység völgyeiben helyenként pára-, illetve ködfoltok is kialakulhatnak. Csapadék nem várható. A déli szelet elsősorban a Dunántúl északi részén kísérhetik élénk széllökések. Délután 19-24 fok valószínű.

Vasárnap éjszaka többfelé párássá válik a levegő, kiterjedtebb ködtakaró az északi, északnyugati megyékben alakulhat ki, és ott maradhat meg legtovább a délelőtt során. Ezek feloszlását követően viszont döntően napos időre számíthatunk változó mennyiségű fátyolfelhőzettel. Csapadék nem lesz. A délies szelet főként a Dél-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között várható, a tartósabban ködös északnyugati tájakon lehet hűvösebb az idő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra