Humánmeteo: kínozni fog a szél (2020.07.11.)

Vasárnap fronthatás nem érvényesül, de a többfelé megerősödő légmozgás hatására fokozott panaszokra lehet számítani.

A szeles időben már a reggeli óráktól kezdődően többeknél jelentkezhet erős fejfájás, amely napközben sem szűnik meg. Az ízületi panaszok felerősödnek és ez jellemző lesz a következő napokon is - olvasható a Meteo Klinika előrejelzésében. Emellett ingerlékenységet és nyugtalanságot tapasztalhatunk, ezért próbáljuk meg tudatosan elkerülni a stresszes, feszült helyzeteket.

Az elmúlt napokban nagy igénybevétel érte szervezetünket és most sem javul számottevően az élettani helyzet. A szív- és keringési rendszer megbetegedéseivel küzdők körében keringési panaszok jelentkezhetnek, gyakori lehet a rosszullét, ezért ajánlott minél többet pihenni és lehetőség szerint kerülni a fizikailag és szellemileg megterhelő tevékenységeket.

Erős fejfájást okoz az intenzív szél. Fotó: Getty Images
Többek között erős fejfájást okoz az intenzív szél. Fotó: Getty Images

Jóval hűvösebb lesz holnap

A szabadtéri tevékenységeket ezen a napon nem zavarja csapadék, de a hűvös időben nem javasolt vízparti programot tervezni. Az UV-sugárzás a derült tájakon nagyon erős lesz, helyenként akár az extrém fokozatot is elérheti.

A pollenterhelés közepes, a pázsitfűfélék és csalánfélék pollenkoncentrációja országszerte elérheti a tüneteket okozó szintet. A közlekedést az erős oldalszél nehezíti. Legyünk hát körültekintőek és vezessünk fokozott figyelemmel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra