Igazi őszi idő lesz (2019.09.09.)

A mai napon az ország egész területén számítani kell csapadékra, holnap azonban már száraz, felhős idő várható.

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás is lehet. Délután nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés veszi kezdetét, ezzel együtt a csapadék súlypontja, illetve a heves zivatarok is a keleti országrészre helyeződnek át. Ott csak estefelé csökken a felhőzet, és áll el az eső. A délies, majd az egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira forduló szelet olykor erős, zivatarok környezetben akár viharos széllökések kísérik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 25 fok között valószínű, de a keleti határvidéken 26-29 fok is lehet. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani
Többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani. Fotó: iStock

Kedden a hajnali ködfoltok feloszlását követően országszerte gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül. A keleti szél néhol megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-26 fok között alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra